Hirdetés

Támadnak a lapkák, itt a Windows Phone Superguide!



|

A PC World tematikus különszáma, a Windows Phone Superguide 124 oldalon keresztül látványos és közérthető formában bemutatja a rendszer minden csínját-bínját mindössze 895 forintért.

Hirdetés

Magyarországon eddig nem készült átfogó, végfelhasználóknak szóló kiadvány a Microsoft mobilrendszeréről, pedig a magyar eladási adatok szerint egyre népesebb a hazai Windows Phone tábor. És ez a szám minden bizonnyal tovább fog bővülni, mivel a rendszer átgondoltsága és újszerű felhasználói felülete erre predesztinálja, ráadásul a felfutásban a szintén metrózó Windows 8 és Xbox konzol is segíthet. Ezen rendszerekkel kiegészülve ugyanis megvalósulni látszik a Microsoft háromképernyős stratégiája, amelynek értelmében a felületet tekintve immár meglehetősen nagy a hasonlóság a tévé, a mobil és a PC között, ráadásul a felhőszolgáltatások révén az átjárhatóság is egyre jobban működik.

Azaz a Windows Phone-t nem lehet leírni, sőt méltó vetélytársa az iPhone-nak és az Androidnak, így a PC World szerkesztősége úgy döntött, hogy az iPad és az Android Superguide mellett bizony helye van egy Windows Phone Superguide-nak is, főként hogy a platform hazai hívei hasonló kiadvánnyal még nem találkozhattak.

 



Ezért 124 oldalon összegyűjtöttünk minden olyan információt, amit a Windows Phone-ról tudni érdemes. Természetesen nem maradhatott ki a platform bemutatása, amelyben az összes fontos funkciót áttekintjük, valamint a rendszer logikáját is felvázoljuk, így olvasóink egy készülék megvásárlása nélkül is megismerkedhetnek a Windows Phone-nal. Ezt elősegítendő a hazai fejlesztők, valamint a Microsoft és a Nokia szakemberei kérdéseinkre több műhelytitkot is elárultak a rendszerről.

Természetesen a nélkülözhetetlen hardver- és alkalmazás-bemutatók sem maradhattak ki a Superguide-ból. Előbbinél a teljességre törekedtünk, így minden itthon kapható mobilt teszteltünk – köztük Magyarországon elsőként a Lumia 900-at –, míg a szoftvereknél a lap terjedelme miatt ez nem valósulhatott meg, ám a 90 darab különálló tesztből olvasóink minden olyan alkalmazással találkozhatnak, amit érdemes kipróbálni. Végezetül tippjeinkből még a régi motoros Windows Phone-tulajdonosok is biztosan elleshetnek pár hasznosítható ötletet 895 forintért.

 

A Windows Phone Superguide kiadványt június 13-tól keresse kedvenc újságárusánál!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.