Hirdetés

Tegra 4-et és játékkonzolt villantott az Nvidia

|

Az új generációs mobilprocesszorral felszerelt eszközökkel hamarosan kereskedelmi forgalomban is találkozhatunk, míg a Project Shield megjelenésének idejét és árát homály fedi, pedig egy különleges eszközről van szó, ami összeboronálja a Windows és Android ökoszisztémát.

Hirdetés

Ez a CES is jól kezdődik. Még csak a mínusz egyedik napot tapossuk, az Nvidia azonban már alaposan feltüzelte az indulatokat. Jen-Hsun Huang, a cég vezérigazgatója ugyanis nem csak a várt és remélt Tegra 4 chipet jelentette be, hanem megmutatta a felhő intelligenciára építő GeForce Experience megoldást, a cég saját streaming technológiáját, és teljes meglepetésként a Shield játékkonzolt.

 

Hirdetés



Kézi konzol Tegra 4 alapon



Kezdjük azzal, amit nem tudunk. A Project Shield áráról és megjelenési idejéről nem esett szó, az Nvidia sajtótájékoztatóján bemutatott tesztpéldány azonban már kiforrottnak tűnt, csupán a windowsos kapcsolódásnál okozott pár kellemetlen percet a prezentálóknak. Maga a konzol teljesen egyedi abban, hogy segítségével a felhasználóknak nem kell előre választaniuk a PC-s és az androidos ökoszisztéma között, mivel az eszköz a Steam szolgáltatásról, a Google Play-ről és a TegraZone-ról letölthető játékokat egyaránt futtatja. Lelkében egy zöld robot (egészen pontosan a Jelly Bean) bújik meg, aminek köszönhetően a kütyü pontosan úgy viselkedik, mint egy androidos készülék. A megfelelő gombot lenyomva azonban hordozható játékkonzollá válik, amelyet az otthoni tévé készülékhez is csatlakoztathatunk. Érdemes is, mivel Jen-Hsun Huang bemutatójában az LG 4K-s tévéjét használta, és nem véletlenül, hiszen a Tegra 4 teljes mértékben ki tudja használni az Ultra HD erejét, azaz a PC és a droidos játékok és a Google áruházából letöltött filmek 3840 × 2160 felbontásban jelentek meg, erre pedig jelenleg ma a komoly konzolok sem képesek. Természetesen a mobilitás jegyében egy 5 hüvelykes 720p érintésérzékeny kijelző is került az eszközbe, ami főként a több játékos esetén jöhet jól, a Shield ugyanis multiplayer funkciókkal is rendelkezik.

 

Hirdetés



A kézikonzolban helyet kapott egy Bass reflex audio rendszer is, ami a mély hangok megfelelő megszólaltatásában segít, s az Nvidia ígérete alapján a Project Shield akár 38 órát is kibír egy töltéssel. A csatlakozók tekintetében microSD-t, HDMI-t és egy USB-csatlakozó áll majd a játékosok rendelkezésére. Utóbbi többfunkciós, hiszen azon keresztül biztosítható a töltés, sőt a Wi-Fi hálózat terheltsége miatt Jen-Hsun Huang egy külső eszközhöz csatlakoztatott Ethernettel, majd USB-n keresztül adagolta a konzolnak az internetelérést.

Annak ellenére, hogy az eszközön Android fut, egy GeForce GTX kártyás PC birtokában a windowsos játékok is futtathatóak rajta. Valójában itt a Steam szolgáltatását hívja meg a PC-s kliens, jelét a GTX kártya továbbítja a Tegra 4 processzornak, amely ezt követően feldolgozza a kapott utasítást. Így a bemutatón az Assassin's Creed III is elindult az Nvidia androidos konzolján, nem mellékesen 4K felbontásban. A Microsoft és a Sony ennek tudatában alaposan felkötheti a nadrágszíját, még úgy is, hogy sok nyitott kérdés maradt a bemutató után. Az ár és a megjelenés mellett nem lehet tudni, hogy lesz-e majd SIM-kártyának hely az eszközben (a folyamatos online elérés miatt jó lenne), illetve hogy az Nvidia saját streaming technológiája milyen mértékben jelent konkurenciát a Project Shield számára.

 

Hirdetés



Nvidia Grid



Öt évnyi fejlesztést követően ugyanis a cég előállt a saját streaming megoldásával is, amely a processzorok helyett a Kepler GPU-kra (melyek egyenként 3072 Nvidia CUDA processzor magot tartalmaznak és 4,7 teraflop számítási kapacitással rendelkeznek) helyezi a hangsúlyt, így lehetővé teszi a 3D-s játékok valós idejű futtatását a felhőn keresztül. E technológia birtokában a gyártó partnerei modern játékokat kínálhatnak szolgáltatásként, bármely Grid Receiver klienset tartalmazó eszköznek.

 

 

Hirdetés

Itt a választék széles lehet, mivel a sajtóeseményen egy LG tévén és egy Androidos táblagépen is elindult a kiválasztott játék, talán mondani sem kell, hogy a lehető legerősebb beállításokkal, és a legnagyobb felbontásban. Az Nvidia azonban nem kíván szolgáltatóvá válni, Grid Gaming System gépeit - amelyek rackenként 20 grid szervert, 240 Nvidia GPU-t, 200 tflops számítási teljesítmény (nagyjából 700 Xbox 360 konzol tudásának megfelelő erőt) tartalmaznak - külső partnerein keresztül fogja majd elérhetővé tenni. Az első vevők között az Agavi, a Cloudunion, a Cyber cloud, a G-cluster, a Playcast és az Ubitus található meg.

 

Hirdetés


 

A Tegra 4



Az Nvidia sajtóeseményén természetesen és egyáltalán nem utolsó sorban a Tegra negyedik generációja is bemutatkozott, amely a korábbi pletykáknak megfelelően 72 darab GPU magot, 4 darab A15 processzort (a legújabb generációs ARM CPU-t), és 4G LTE modem processzort is tartalmaz. Az i500 soft modem egyébként nem csak abban különleges, hogy 40 százalékkal kisebb a társainál, hanem abban is, hogy különböző területekre optimalizálható a működése, így eltérően viselkedik akkor, ha egyszerre több toronytól kell fogadnia a jelet és akkor is, ha csak egy több tíz kilométerre lévő adó érhető el a közelében.

 



A teljesítmény jó és szükségünk lesz rá. Nem csak a játékkonzol jó példa erre (ami egyébként remekül demonstrálja a Tegra 4 erejét), hanem például a böngészés sebessége. Jen-Hsun Huang bemutatójában a Nexust és a „világ leggyorsabb Android tábláját” eresztette egymásnak. Míg előbbi 25 weboldalt 50 másodperc alatt töltött be, addig az új tegrás modell 27 másodperc alatt végzett a feladattal.

Hirdetés

 

 

A képalkotási képessége is fejlődött a tegrának. Immár pofonegyszerűvé vált  ugyanis HDR képek készítése, amikor az előtér és a háttér is éles. A memória és a szenzorok közé beékelődő „Nvidia Computional Photography Engine” ugyanis egyszerre két képet is tud készíttetni a szenzorral, amelynek feldolgozásába azonnal bevonja a 72 magos GPU-t.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.