Hirdetés

TOP 10 2010: a legnépszerűbb mobilok



|

A szokásokhoz híven tekintsünk vissza, melyek voltak a legnépszerűbb, vagyis legolvasottabb cikkek 2010-ben.

Hirdetés

Talán nem lesz meglepő, ha azt mondjuk, hogy a mobiltesztek domináltak idén is, amit a legjobban az bizonyít, hogy a 10 legkeresettebb cikk közül 6 ilyen jellegű írás volt. Ha ennek a hat tesztnek a gyártónkénti megosztását figyeljük meg, akkor szintén egy érdekes, de alapvetően érthető tendencia rajzolódik ki. Elsősorban az alacsonyabb árfekvésű készülékek érdekelték Olvasóinkat 2010-ben, ami egybecseng, azzal is, hogy ezeket a modelleket népszerűsítették, reklámozták legnagyobb erőkkel a gyártók és szolgáltatók. Ebből a logikából elsősorban a Nokia N900 és a Motorola Milestone lóg ki, de e két készülék esetében az újdonság ereje és a különlegesség nyomott a latban.

 

Persze a teszteken kívül is van élet: az iGO neve még mindig megmozgatja a navigálni vágyókat, ahogy a 10.1 hüvelykes kijelzővel kecsegtető mobil is érdekesnek hangzik. Íme tehát az a 10 cikk, amit a legtöbben olvastak a nonstopmobil.hu oldalon 2010 folyamán.

 

10. Hivatalos a Sony Ericsson XPERIA X8 (2010. június 16.)

 

Testvérlapunk, az Electrose újságírója épp most közölt a készülékről egy tesztet - ebből az is látszik nagyjából, milyen lassan őrölnek a malmok a Sony Ericsson háza táján. Az aránylag korai bejelentéseket ugyanis legtöbbször több hónapos várakozás követi, ami az Xperia X8 esetében is így volt. Az X8-cal egy időben mutatkozott be a Walkman szériába tartozó Yendo, illetve a GreenHeart mobilok sorát erősítő Cedar is. Az X8 azóta a szolgáltatóknál is kapható és időközben a 2.1-es Android is elérhető rá.

 

 

 

Sony Ericsson Xperia X8

 

09. Itt a 10,1 hüvelykes kijelzővel szerelt telefon (2010. január 03.)

 

Nem tagadjuk, hogy időnként mi is a bulvár eszközeivel élünk, de ugyan ki tudnak egy ilyen címnek ellenállni. Mi nem tudtunk, de ezek szerint Olvasóink sem, hiszen igen sokan kíváncsiak voltak a buherált Dell Inspiron Mini netbookon futó okostelefonra. A kommentekből persze kiderül, hogy sokaknak gyanús a dolog, lehet, hogy csak egy egyszerű trükkről van szó? Érdemes még egyszer ellenőrizni!

 

08. Nokia: QWERTY-s mobilt mindenkinek! (2010. április 13.)

 

Hibába is beszél mindenki a finnek zuhanórepüléséről, sikertelenségéről, problémáiról, egy jól megválasztott címmel ellátott Nokiás cikk sikerre van ítélve. Még mindig nagyon sok mobilfelhasználót érdekel a Nokia sorsa, ami azért is van így, mert továbbra is piacvezető a gyártó hazánkban. Ebben a cikkben a QWERTY billentyűzetes, de egyben elérhető árú modellekről esett szó, melyek közül a C3-at és a C6-ot mi is teszteltük.

 

 

 

Nokia C6

 

07. Új iGO haladóknak: megérkezett a primo (2010. március 02.)

 

Az iGO a magyarok számára egyet jelent a minőségi navigációval, ami akkor is így van, ha tudjuk, hogy a cég a közeljövőben inkább a beépített, autós megoldásokra fog koncentrálni. Az iGO legutóbbi verziója a primo nevet kapta, ami azóta egyre több PNA-n, de érdekes módon nem tömegesen jelent meg a piacon. A kritikák szerint az iGO 8 továbbra is a legjobb navigációs program, a primo nem tudott sok újat hozni, és az okostelefonoknak (főleg a Nokia és HTC ingyenes/olcsó megoldásainak) köszönhetően a PNA-k napjai meg vannak számlálva.

 

06. Motorola Milestone teszt: fel, támadás! (2010. január 13.)

 

Nagyjából egy év kellett a Motorola Milestone tesztünknek, hogy bekerüljön a TOP 10-be, kíváncsiak vagyunk, hogy a 2011 elején elkészülő Milestone 2 írásunknak milyen utóélete lesz. Nem fogunk csodálkozni, ha nem tud az előd nyomába érni, hiszen a Milestone lett a Motorola megmentője, megváltója és szerencsemalaca egy személyben. Ezt a sokoldalúságot persze lehet, hogy a második kiadás is tudja hozni, de hogy mennyire, az majd január első napjaiban kiderül.

 

 

 

Motorola Milestone

 

05. Nokia N900 teszt: gyerek kezébe nem való (2010. január 17.)

 

Úgy tűnik a január erős hónap volt 2010-ben, amit az N900 teszt sikeressége is bizonyít. Pedig a Nokia nehézsúlyú készüléke nem a kezdő felhasználóknak szól, hiszen a mobilokon addig nem használatos Maemo 5 platformot használta. Azóta kiderült, hogy ez a rendszer ebben a formában zsákutcának bizonyult, szellemisége majd a MeeGo-ban él tovább, ha egyáltalán. Ennek ellenére az N900 (kedvező ára miatt) a mai napig jó vételnek számít, még inkább azért, mert a Linuxos közösség életben tartja a hasznos programok készítésével.

 

04. Nokia C3 teszt: ezzel posztolj, ezzel lájkolj! (2010. július 27.)

 

Sajnos a finneknek nem sikerült beférni a TOP 3-ba, persze az N8-nak meg lett volna az esélye, ha kb. ugyanebben az időben készül el a tesztje. A C3 a vékonyabb pénztárcájú, de közösségi életet élő fiatalok kedvence lehet, hiszen a teljes QWERTY billentyűzet és a Facebook, Twitter kliensek beépítése mind az ő igényeiket szolgálja ki. Az alacsony árnak persze megvannak a maga hátrányai: a 3G nagyon hiányzott a kínálatból, de ezt pótolhatja a Wi-Fi és a teljes, kicsit BlackBerryre hajazó gombsorok.

 

 

 

Nokia C3

 

A cikknek még nincs vége! Az első három helyezetthez kattintson ide >>>>

 

 

03. Samsung S5620 Monte teszt: olcsó és jó (2010. június 01.)

 

Az első három közül kettő a koreai gyártó terméke, ami alig nevezhető meglepőnek (az első helyezett sokkal inkább). A Samsung ugyanis remekül megtalálta azt az ár/érték arányt, amivel tömegben képes mobilokat értékesíteni. Tavaly ezt a feladatot a Star (S5230) végezte el, idén két telefonnak is jutott szerep. A Monte mindenben a trendre épít: érintőképernyő, divatos külső, a közösségi oldalak támogatása, widgetek használata (ál-okostelefon érzés) és sokoldalúság (HSDPA, Wi-Fi, GPS). Persze azóta több variációja is megjelent a telefonnak, de a Monte alapmodellje (S5620) a mai napig sikeres és vélhetően legalább egy évig még az is marad.

 

 

 

Samsung Monte

 

02. Samsung Galaxy Spica teszt: az erő vele van (2010. január 30.)

 

Nem sokkal, mindössze pár száz látogatóval maradt le a dobogó legfelső fokáról a Galaxy Spica, amely a Montéhoz hasonlóan kiváló ár/érték arányának köszönheti sikerét. Meg persze annak is, hogy az akkor még Pannon rendkívül erős kampányt épített a készülékre. Az egyedi kezelőfelület nélküli, de mára már 2.1-es Androidra frissíthető telefon két másik hatalmas előnye az volt, hogy magyarított menüvel került a boltokba, illetve járt hozzá egy Magyarország térképes iGO Amigo. Ez utóbbi sajnos más készülékkel nem volt megvásárolható, mert a Nav n Go kizárólag erre a mobilra szánta ezt a szolgáltatást.

 

 

 

Samsung Galaxy Spica

 

01. Sony Ericsson Xperia X10 mini teszt: kicsi a bors (2010. június 10.)

 

Most pedig peregjenek a dobok, szóljanak a harsonák: a nonstpmobil.hu legkedveltebb, legolvasottabb cikke 2010-ben az X10 miniről szóló írásunk volt. A kis androidos készülék ezen felül azt a dicsőséget is magáénak tudhatja, hogy ő generálta a legtöbb hozzászólást is idén. Vitathatatlan a SE feltámadása, ami a Motorola magához térése mellett a másik fontos mozzanat volt idén. Az X10 persze mutatta, hogy van még potenciál a gyártóban, de az drága, nagy és túlságosan sok érdekességgel nem rendelkező darab volt. Az X10 mini azonban újra hozta azt az egyszerű kreativitást és újítást, amit sokan hiába kerestek utóbbi időben a gyártó készülékeiben. Az X10 mini ezt elhozta és azóta is nagyjából a jól csengő Xperia névre, valamint az Androidra alapoz. Ha ehhez a jövőben a határidők betartása és a szoftververziókra való figyelés is társul majd, akkor talán még jobb év következhet a Sony Ericsson számára.

 

 

 

Sony Ericsson Xperia X10 mini

 

Idei utolsó cikkünkkel mi is búcsúzunk 2010-től és minden Olvasónknak, Twitter követőnknek sikerekben, egészségben, mobilokban, és persze alkalmazásokban gazdag újévet kívánunk. Jövőre még több újdonság érkezik, amit erőnknek és lehetőségeinknek megfelelően 2011-ben is be fogunk mutatni.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.