Hirdetés

Úton a Samsung és HTC idei csúcsmobiljai



|

Nézzük mit lehet tudni a várhatón márciusban bemutatkozó mobilokról.

Hirdetés

A január klasszikusan lassú az új okostelefonok bemutatásának tekintetében, azonban heteken belül felpörögnek majd az események. A csúcsmobilos szezont a HTC és Samsung fogják nyitni: előbbi gyártó március elsején a Mobile World Congress-en fogja majd bemutatni a HTC One (M9) okostelefonját, a dél-koreai rivális pedig előtte vagy utána pár nappal leplezheti le a Samsung Galaxy S6-ot. A margón megemlítenénk, hogy a Sony készülékei iránt érdeklődőknek a jelek szerint még várniuk kell, a japánok következő csúcsmobilja talán csak a nyár során futhat be.
 

Hirdetés


Mostanra természetesen dúskálunk a pletykákban, különösen a HTC One M9-ről érkezett rengeteg információmorzsa a napokban. A rendelkezésre álló információk alapján a HTC és Samsung idei zászlóshajó telefonjai főként csak az elvárható hardveres és szoftveres frissítéseket fogják megkapni (utóbbi kategóriába beletartozik az Android 5.0 használata), az idei generáció nem hoz majd világmegváltó újdonságokat.


HTC One M9

A Hima kódnéven is emlegetett mobillal a HTC is beevezhet a nyolcmagos processzorok világába, a tavalyi készülékben használt négymagos Qualcomm Snapdragon 801 után idén a Snapdragon 810 használatára számíthatunk. Ez természetesen jó hír, a bivalyerős új lapkakészletben négy-négy Cortex-A57 és Cortex-A53 processzormag dolgozik, a grafikai megjelenítésről pedig az Adreno 430 GPU gondoskodik. Ugyan tavaly sokat hallottunk arról, hogy már idén 4 GB RAM kerülhet a csúcsmobilokba és felső kategóriás táblagépekbe, azonban a jelek szerint a HTC mérnökei megelégedtek a 3 gigabájt alkalmazásával.
 

(Fotó: Phandroid)


A kijelző terén úgy tűnik nem számíthatunk innovációra, a panel maradhat 5 colos és 1920×1080 pixeles, bár a védelméről már a legújabb Gorilla Glass 4 gondoskodhat. A HTC mindig is a kamerájával próbálta megkülönböztetni riválisaitól a One családot, a fókusz elvileg idén sem változott: a telefon előlapján egy 4 megapixeles UltraPixel egység felelhet a mosolyok és csücsörítések minőségi leképezéséért, a hátlapjára pedig egy 20,7 megapixeles – a felbontásból ítélve nem UltraPixel – szenzor került, természetesen dupla LED-es vakuval.
 

(Fotó: Phandroid)


A tavalyi modell hátsó felén két kamera kapott helyett: a Duo Camera rendszer másodlagos tagja a tér mélységi információnak gyűjtését végezte, ezzel megkönnyítendő a fotók utólagos szerkesztését. Úgy tűnik nem volt túl sok gyakorlati értelme a fejlesztésnek, így a HTC kikukázhatta.


Samsung Galaxy S6

Sanda gyanúnk szerint a Samsung idén is kisebb csalódást fog okozni a fanoknak, ugyanis a korai pletykák ellenére egyre több jel mutat arra, hogy csak a készülékház kerete lesz a fém, a nagyobb felületek maradnak műanyagok. A híresztelések szerint a Galaxy S5 utódjába 5,5 hüvelykes és 2560 × 1440 pixeles AMOLED érintőkijelző került, a kamerái 5 és 20 megapixelesek lehetnek.
 


A belbecs tekintetében jelenleg nagy a bizonytalanság: egyes hírek szerint a Snapdragon 810 túlmelegedési problémái miatt csak nyolcmagos processzorú Samsung Exynos 7420 lapkakészlettel fog elérhetővé válni a készülék. Ezen felül arról is pletykálnak, hogy egyes ázsiai piacokon (szintén nyolcmagos) MediaTek rendszerchip dolgozik majd a mobilban, ám ezt az információt érdemes erős fenntartásokkal kezelni.


Tegnap a GeekBench-nek köszönhetően kiszivárgott pár mérési eredmény az Exynos 7420 teljesítményéről: a számok alapján még ha nem is megkérdőjelezhetetlen sebességbajnok a lapkakészlet processzora, de kétségtelenül ott van az élbolyban. A Galaxy S6 System-On-Chipjét 3 vagy 4 gigabájt rendszermemória egészítheti ki, a madarak újabban 3 GB-ról csiripelnek.


(Nyitókép: nowhereelse.fr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.