Hirdetés

Várnod kell, ha új Nokiát akarsz



|

Csak a második negyedév második felében érkeznek meg az új Nokia okostelefonok.

Hirdetés

Sajnos a HMD Global Nokia márkajelzésű okostelefonjai még mindig nem jelentek meg a piacon, és egy darabig még várnia kell azoknak, akik a Nokia 3, 5 vagy 6 okostelefonok egyikét - esetleg a 3310-et - szeretnék zsebre tenni. 

Hirdetés

A gyártó már többször megjegyezte, hogy a második negyedévben jelennek meg a készülékei az európai piacon, de ennél konkrétabb információval még nem szolgált. 

Tomislav Himbele, a HMD Global kelet-európai marketingért felelős vezetője azonban kissé leszűkítette a megjelenési időt, amikor utalt rá, hogy az újdonságok a második negyedév második felében érkeznek. 

Ez azt jelenti, hogy hiába előrendelhetőek egyes európai országokban, a tényleges megjelenésre május közepe előtt biztosan nem kerül sor. 

A HMD kitért arra is, hogy a készülékek vételárai országonként eltérnek majd a helyi adókulcsok miatt. Elméletben a Nokia 3 vételára 139 euró lenne, a Nokia 5 és a Nokia 6 pedig 189 és 229 euróért lenne vihető. 

A Nokia 6 Arte Black limitált kiadás 299 euróba kerül majd, de csak bizonyos országokban lesz forgalomban. A Nokia 3310 ára 49 euró. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.