Hirdetés

Vége a Google Nexus termékeknek



|

A Google bevallotta, hogy nem tervez több Nexus terméket kiadni a jövőben.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy a Google egyelőre nyugdíjazza a Nexus okostelefon-szériáját, azonban a Pixel és a Pixel XL bejelentése mellett az is kiderült, hogy a teljes Nexus hardverprogramot jégre tették. 

Hirdetés

A 2010-ben indult Nexus széria összesen nyolc okostelefont, négy táblagépet és két médialejátszót hozott. A Google azonban a jövőben nem tervez több Nexus terméket a piacra dobni

A rengeteget fejlődött Nexus széria igazából arra volt minta, hogyan kellene megépíteni az androidos eszközöket. Ezek kapták meg elsőként a Google új rendszereit és szoftveres újdonságait, illetve az árcédulával is sokat kísérletezett a vállalat. 

Miközben a legutóbbi Nexus eszközök már kiváló tudással, minőséggel és ár-érték aránnyal rendelkeztek, túl sok vásárlónak nem örülhettek, ugyanis nehezen voltak elérhetőek a piacon. 

A Google Pixel szériával folytatott stratégiája nem sokban különbözik a Nexusnál látottaktól, igazából csak a partnergyártó - idén az HTC - neve marad le a hátlapról. Maradnak a közvetlen és villámgyors szoftverfrissítések, a páratlan felhasználói élmény és a leghamarabb érkező Google-újdonságok. 

Miközben a Pixel sorozat alapesetben ugyanazokat a felhasználókat vonzza, mint a Nexusok, a nagy különbség az lehet, hogy a Google ezúttal sokkal szélesebb körben szeretné reklámozni és értékesíteni a hardvereit, amelyek így olyan emberekhez is eljutnak majd, akik nem is ismerték eddig a Nexus készülékeket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.