Hirdetés

Videó: így készül a Nokia N9



|

Ezzel együtt a gyártó 15 darabtól kíván megválni egy ötletbörze keretében.

Hirdetés

Sajnos kissé megkésve jutott tudomásunkra, hogy a Nokia által létrehozott IdeasProject közösségi ötletelő portálon nemrég a meegós N9-cel foglalkozó topik nyílt, amely keretében a készülék egyéni kezelőfelületével kapcsolatban lehet építő kritikákkal - pontosabban szólva konkrét elképzelésekkel - előrukkolni.

 


Az ötletbörze november 15-én fog lezárulni, és az ideje alatt a Nokia összesen 15 darab N9-et oszt ki: az első öt darabot hetente a közönség által legérdekesebbnek tartott megoldások kiötlői kapják (időközben egy készülék már gazdára lelt), a maradék tízet pedig az esemény befejeztével a finn cég zsűrije fogja odaítélni az összességében legjobbnak tartott elképzelések beküldőinek - személyenként legfeljebb egy telefont lehet nyerni.


Mint a címben is említettük, a Nokia időközben nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen az N9 előállítási folyamatának egyes részletei láthatóak: sajnos egy kicsit rövidre sikerült a mozgókép, és lehetne részletesebb is, de ettől függetlenül érdemes megtekinteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.