Hirdetés

Videó: kipróbáltuk az ASUS ZenFone AR telefont



|

A virtuális helyett már a kiterjesztett valóság felé halad a világ, az ASUS pedig villámgyorsan beleállt az új trendbe. Elcsíptük a gyártó első AR-mobilját, és ki is próbáltuk.

Hirdetés

Amikor a hazai ASUS irodából a fülünkbe súgták, hogy csupán pár óra erejéig Magyarországra "látogat" a ZenFone AR egyik demópéldánya, a rajzfilmekhez hasonlóan már csak a por látszott mögöttünk, olyan gyorsan elstartoltunk, hogy kipróbálhassuk a készüléket.

Hirdetés

Alább videóban mutatjuk meg, mit tud a ZenFone AR, de gyorsan foglaljuk is össze, mit tudunk. Egy Qualcomm Snapdragon 821 rendszerchipre épülő, 6/8 GB memóriával és 5,5 hüvelykes WQHD kijelzővel szerelt, Android Nougat alapokon működő készülékről van szó, amely már önmagában, az AR-es extra nélkül is kifejezetten jól muzsikál.

Bár az általunk megtapogatott eszköz még csak fejlesztői demó volt, gyakorlatilag mindent végleges formában láthattunk rajta, a szépen textúrázott hátlap és az elegáns díszcsík eleve jól mutatja a prémium kategóriát, a rendszer pedig mindenféle késés és röccenés nélkül teszi a dolgát.

Ami viszont egyértelműen a telefon extrája, az a kiterjesztett valóság használata. A hátlapon található méretes kamera- és szenzor-konglomerátum által közvetített adatokat már most is több alkalmazásban tudtuk kipróbálni, olyan játékoktól kezdve, mint a valódi környezetünkbe helyezett virtuális kutya-tamagocsi és a tárgyalóasztalon játszható céllövölde, egészen a komoly appokig, mint amilyen a szoba valós terében kipróbálható bútortervező, vagy a körbejárható próbababákat használó ruhavásárló.

Persze a ZenFone AR nem lesz olcsó, amikor - várhatóan idén tavasszal - a boltokba kerül, de egy új technológia első zászlóvivőjeként erre botorság is lenne számítani. A mobil igazi értékét mindenesetre az dönti majd el, hogy a fejlesztők és partnerek milyen gyorsan tudják majd megtölteni célzottan AR-specifikus alkalmazásokkal a piacteret, hogy aztán a vásárlók is azt érezzék, maximálisan ki tudják használni az újdonság igazi különlegességét. Mindenesetre már alig várjuk, hogy egy hosszabb tesztidőszak alatt nyúzhassuk a készüléket, addig pedig itt a videó a PC World és a ZenFone AR első találkozásáról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.