Hirdetés

Videón a Honor új csúcstelefonja



|

A hivatalos bejelentés ugyan még odébb van, de már mozgásban is megcsodálhatjuk a márka következő nagy dobását.

Hirdetés

Izgalmasan telik az év a Huawei leányvállalataként indított Honornál. Az anyacég ugyanis néhány hónapja eladta a 2013-ban alapított almárkáját, remélve, hogy így visszatérhetnek a készülékeikre a Google alkalmazásai. Azóta viszont szigorodtak az amerikai szankciók, így pillanatnyilag egyáltalán nem biztos, hogy volt értelme az üzletnek.

A Honornál mindenesetre nem állnak le, s a tervek szerint június 16-án mutatják be új modelljeiket, az 50-es szériát. Ez a pletykák szerint legalább 4 modellből áll majd: a Snapdragon 778G-vel szerelt Honor 50-ből, a jobb kamerát kínáló 50 Próból, valamint a 4 lencsével és 100W-os gyorstöltéssel támadó Honor 50 Pro+-ból.

Hirdetés

A kínai márka messze nem olyan titkolózós, mint mondjuk az Apple, így a telefonokról már hivatalos képet is mutattak, de a szokásos szivárgások sem maradtak el. Az alábbi fotókon állítólag a Honor 50 két olcsóbb változata szerepel:

Most pedig már befutott egy videó is, amely mozgásban prezentálja a márkától megszokott színpompás hátlap fényjátékát. A főszereplő elvileg a csúcsváltozat Honor 50 Pro+, amit egyébként Snapdragon 888 chipsettel pletykálnak, bár ezt eddig hivatalosan senki sem erősítette meg.

A felvételen kiszúrható az USB-C port, egy SIM-foglalat, illetve feltűnő a hátlapi ujjlenyomat-olvasó hiánya, ami kijelző alá rejtett megoldásra utalhat. A videó feltöltője néhány fotót is mellékelt a többi színopcióról, melyek alapján fekete, gyöngyház, illetve egy még csillogósabb ezüst variánst kaphatunk a videón látható szürke mellé.

Hogy a Honor 50-sorozat végül mely országokban és milyen szoftveres támogatással kerül forgalomba, az egyelőre rejtély, ahogy a készülékek előlapja is gondosan rejtve maradt, így bőven tartogat még érdekességeket a márka hivatalos bemutatója.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.