Hirdetés

Visszaestek a Windows-telefonok eladásai



|

A Microsoft mobil operációs rendszerét futtató készülékek piaci részesedése 2,5 százalékra csökkent.

Hirdetés

Az elmúlt évben negyedévről-negyedévre folyamatosan nőttek a Windows Phone operációs rendszert használó okostelefonok eladásai. Egészen mostanáig: az IDC adatai szerint a második negyedben 9,4 százalékkal kevesebb csempés készülék fogyott, mint az előző év azonos időszakában, a platform részesedése pedig 2,5 százalékra csökkent. 

Hirdetés

Rossz hír a Microsoft számára – annál is inkább, mivel a vállalat nemrég vásárolta fel a Nokia telefongyártó üzletágát. Redmondnak nem lesz könnyű dolga, ha szeretné tartósan megvetni a lábát az okostelefon-piacon; az Android a szegmens 85, az iOS pedig 12 százalékát birtokolja.

Az értékesítések visszaesésének fő oka az, hogy az idén csak kevés Windows-telefont mutattak be, ráadásul az olyan nagy gyártók, mint a HTC és a Samsung sem érdeklődnek túlzottan a rendszer iránt. A Microsoft adatai szerint a legutóbbi negyedévben összesen 5,8 millió Lumia-készüléket adtak el, 21 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. Redmond azt reméli, hogy a Windows Phone 8.1 meggyőzi majd a gyártókat arról, hogy érdemes windowsos készülékeket piacra dobniuk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.