Hirdetés

Visszavágott az Apple-nek a Samsung



|

Négy országban is ellentámadásba lendültek a szabadalomsértési per miatt a koreaiak.

Hirdetés

Úgy két héttel ezelőtt mindenkit alaposan meglepett az Apple, hiszen a kaliforniai bíróságon keresetet adott be a Samsung ellen, méghozzá az iPhone/iPad lemásolása miatt. A dolog érdekessége, hogy a két cég meglehetősen szoros üzleti kapcsolatban áll, az almások évente olyan 5 milliárd dollár értékben vásárolnak alkatrészeket a koreaiaktól.

 

(A kép forrása: WebTabLab)


A Samsung ügyvédei ettől függetlenül vélhetően már korábban felkészültek egy esetleges eljárásra, hiszen a múlt héten hazájukban, Japánban, és Németországban is visszaperelték az Apple-t. Az igazi csatatér ettől függetlenül az Egyesült Államok, ahol a Reuters beszámolója szerint csütörtökön vágott vissza a cég.


Összesen 10 darab, többségében hardveres szabadalom megsértésével vádolják az Apple-t, ám a csokor gyöngyszeme mégis azon szoftveres szellemi tulajdon, amely a helyi idő kijelzésének módját írja le egy mobiltelefonon, időzónák közti váltással együtt. A Samsung szerint a vonatkozó szabadalmakat az iPhone 3G/3GS/4, továbbá a 3G-s iPadek mindegyike sérti, míg a Wi-Fi-s iPadek, és iPod Touch-ok csak hármat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.