Hirdetés

Windows Phone 8.1 teszt - Lendületes felzárkózás



|

Csalóka az elnevezés, hiszen a Windows Phone legújabb frissítését akár 8.5-ös vagy 9-es verziószámmal is illethetnénk. Egyik nagy dobását azonban nem élvezhetjük.

Hirdetés

Remekül értenek a Microsoftnál ahhoz, milyen módon kell pattanásig feszíteni a felhasználók idegeit. Kezdték azzal, hogy bejelentették, a Windows Phone 7 után nem lehet majd a nyolcas kiadásra frissíteni. 2012 októberében emiatt sokan keserű szájízzel fogadták az új verziót, ami valójában csekély újdonságot hozott.

Hirdetés

Gondoltuk, ez megbocsájtható, hiszen a fejlesztőknek elég munkájuk volt az új alapokra történő átállással. Már akkor rebesgették a Blue kódnevű frissítést, ami felzárkóztathatja a platformot a riválisokhoz. A verzió azonban sokáig csak ígéret maradt, érkeztek sorban az apró javítások, funkcióbővítések – a GDR1, a GDR2 és a GDR3 verziókkal –, ám egyik sem tudta felrázni a Windows Phone-mezőnyt. 

Tizennyolc hónappal a nyolcas főverzió megjelenését követően azonban végre megérkezett a Blue kódnevű, 8.1-es frissítés, ami megadja azt a csempés mobilok tulajdonosainak, amire vártak: értesítési sávot, többet a személyre szabási lehetőségekből, Siri alternatívát, VPN-t, sorozatfelvételt, mélyebb Skype-integrációt és így tovább. Beszédes, hogy a tesztelőknek írt útmutató 239 oldalas, szóval egy kisebb regény, amely alapján nyugodtan hívhatnák a verziót 8.5-nek vagy akár Windows Phone 9-nek is.

Műveletközpont

Az új kiadással megnyílt az út a dual-SIM-es csempés mobilok előtt, ezt az üzemmódot ugyanis a Windows Phone eddig nem támogatta. A 8.1-nek köszönhetően ráadásul immár elhagyhatók a külső vezérlőgombok, a rendszer szoftveresen tudja azokat kezelni, plusz a kameraelsütő gomb is szanálhatóvá vált – ez utóbbit például az új Nokia Lumia 630-ból már el is tüntettek.

Az új verziót 8.5-nek vagy akár Windows Phone 9-nek is hívhatnánk

Szembetűnő újdonság a rendszer értesítési sávjának (a Microsoft Műveletközpontnak nevezte el) megjelenése is, amelyen gyorsgombokat helyezhetünk el (például Wi-Fi ki- és bekapcsolása), és megtekinthetjük az alkalmazások értesítéseit. Szerencsére megjelenése nem rontja el a csempés dizájnt, mivel csak egy lefelé húzással jelenik meg. A rendszercsinosítók annak is örülhetnek, hogy immár egy háttérképpel is átszínezhetjük a kezdőképernyőt, valamint az eddigi két hasáb helyett háromban pakolhatjuk ki az ikonokat a kisebb kijelzőkre is.

Nagyobb szabadságot kapunk a hangok kezelésében. Eddig egy mesterbeállítással gazdálkodhattunk, a 8.1 megjelenésével azonban már külön szabályozhatjuk a hívás közbeni hangerőt, valamint a csengés és az alkalmazások hangerejét, sőt apponkét megadhatjuk a jelzéseket. Kapunk még egy csendes órák funkciót, hogy egy megadott időszakra elnémítsuk az értesítéseket. E funkciókat az egyre terebélyesebbre növekvő beállítások között szabályozhatjuk, ahova például tárterületsegéd is került, illetve itt az appokat és a multimédiafájlokat egyenesen az SD-kártyára továbbíthatjuk. Nem egyszerű megtalálni mindet, még szerencse, hogy a rendszer Bing keresője is okosodott, amely a Windows 8.1-hez hasonlóan előzmények, fájlok, appok és beállítások között is tud keresni.

Hol a magyar Cortana?

A magyar nyelv mellett például csak így csalhatjuk elő a Cortana asszisztenst is, amit akkor tudunk aktivizálni, ha amerikai lokalizációra állítjuk készülékünket. A gyorsabb adatbevitelt kínáló, húzogatásalapú Word Flow gépelés szintén csak így hozható kézközelbe, mint ahogy hazánk fiai az Xbox Music és a Video újdonságaiból sem részesülhetnek. Reméljük, hogy csak egyelőre.

A Cortanára és a Word Flowra egyelőre hiába várunk
 

Hiányuk ugyanakkor megbocsájtható, mivel a magyar felhasználók az újdonságok jelentős részéhez még így is hozzáférhetnek. A 8.1, amelybe számos, a vásárlók által kért funkció bekerült, kétségtelenül felzárkóztatja a platformot a riválisokhoz. Ha a rendszer piactere tudja tartani a lépést a versenytársakkal, és a szolgáltatások köre is dinamikusan bővül, egyre nehezebb lesz belekötni a Microsoft megoldásába.

A 8.1 hat legfontosabb újdonsága

01 Több, színesebb csempe

Immár a kisebb kijelzővel rendelkező mobilokon is három hasábba rendezhetjük a kisebb és nagyobb csempéket, amennyiben a beállításoknál a [Kezdőképernyő+téma] alatt ezt engedélyezzük. Ugyanitt egy saját hátteret is beállíthatunk, sőt a [Beállítások szinkronizálása] alatt a Windows 8.1-es témánkat is áthozhatjuk.

02 Műveletközpont

Megérkezett a Windows Phone értesítési sávja, amit a Microsoft Műveletközpontnak nevezett el. Hasonlóan működik, mint androidos és iOS-es társai: a képernyő tetejéről az ujjunkat lehúzva megjelennek az értesítések és a gyorsgombok. Viselkedését az [értesítések+műveletek] menüpontban szabályozhatjuk.

03 Hangbeállítások

A 8.1-es verzióban külön szabályzót kapott a hívás közbeni hangerőállítás, a csengés és az alkalmazások hangjának erőssége, így többé nem kell folyamatosan a vonatkozó gombokat nyomogatnunk – például elnémíthatunk egy játékot, miközben az nem befolyásolja a csengést. Megérkezett a Ne zavarjanak! funkció is, ami kikapcsolja a jelzéseket.

04 Átszabott Áruház

Teljesen átalakították a rendszer áruházát: javítottak a személyre szabott javaslatok relevanciáján, megjelent a [saját alkalmazások] menüpont, ahol a korábban letöltött appokat tekinthetjük át, sőt újdonság az automatikus frissítés is, amely Wi-Fi-kapcsolaton keresztül, felhasználói beavatkozás nélkül dolgozik.

05 Személyi asszisztens

Mindenképpen helyet követel a listánkban a Cortana megjelenése, még úgy is, hogy a magyar készüléktulajdonosak csak trükközve használhatják. Ha aktiválódik, segítségével emlékeztetőket állíthatunk be, jegyzetelhetünk, kereshetünk állományaink között, mindezt úgy, hogy az asszisztens adaptálódik felhasználói szokásainkhoz.

06 Üzleti megoldások

Végre megérkezett a VPN-támogatás a rendszerbe, ami eddig fájó hiány volt a Windows Phone céges felhasználásában. Megjelent a munkahelyi fiók beállítása, javítottak a naptár appon is, amelynél görgetni lehet naponként a bejegyzéseket, illetve a rendszer immár az S/MIME protokollt is támogatja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.