Hirdetés

Sony Ericsson Xperia mini pro



|

Hatalmas sikereket könyvelhetett el az X10 mini pro, nemrégiben pedig megérkezett az utódja is.

Hirdetés

A Sony Ericsson remek lépést tett akkor, amikor az Android felé kezdett kacsintgatni, azóta sikert sikerre halmoznak, és bár volt néhány baki (így például az, hogy sokáig nem érkezett meg az Xperia X8-hoz és X10-ekhez frissítés), ezeket mára sikerült kivédeniük. Az Xperia X10 mini pedig rengeteg ember kedvence lett, érdekes, kicsiny kialakítása során sokaknak ez lett a legelső androidos okostelefonuk, főleg a hölgyeket sikerült megnyernie magának. Az X10 minit hamarosan követte az X10 mini pro, amely kihajtható billentyűzettel érkezett, viszont emiatt bumfordibb let,t illetve a hátlapja sem cserélhető. Nemrégiben a Sony Ericsson úgy döntött, hogy ideje folytatásokat kidobni a sikeres minikhez. Az Xperia név után ezúttal nemes egyszerűséggel lehagyták az X10 kitételt, így az utódok már csak „simán” Xperia mini és Xperia mini pro névre hallgatnak – vigyázzunk tehát, hogyha az elődöt szeretnénk megvenni.

 

Hardveres tudás, képernyő

 

Az Xperia mini pro ugyanazzal a hardverrel rendelkezik, mint az Xperia mini, QWERTZ-billentyűzettel turbózták föl a megjelenést, illetve csakúgy, mint elődjénél, itt sem válthatunk hátlapot. Cserébe viszont eleve több színben kapható a mobiltelefon, szerkesztőségünkben konkrétan a fehér verzió járt (fehér fülessel, hogy jól menjen a telefonhoz), amelynek a külsejének nagyon jót tettek a fémbetétek. Sokkal kézbevalóbb, mint az elődje, nem tűnik annyira bumszlinak, a képernyője is nagyobb (a korábbi 2,55 hüvelyk helyett most 3 hüvelykes, valamint a felbontása is megváltozott, QVGA helyett HVGA, azaz 320*480 pixeles). A képernyője TFT helyett LED-es, ezáltal sokkal fényesebb, élénkebbek a színek, mindent összevetve sokkal szebb színeket ad. Emellett e a mobil is rendelkezik a Bravia Mobile Engine szolgáltatással, amely automatikusan javítja a multimédiás tartalmak megjelenését. Mondjuk ki: valóban szép a mobil kijelzője.

 

 

 

A mobil háza pedig egyáltalán nem hagy kívánalmakat maga után: a műanyag nem ropog, a használati idő alatt nem karcolódott, jól illeszkednek egymáshoz az elemek, a fényes háta pedig érdekes élményt ad tapintáskor. Két érintőgombbal rendelkezik a frontoldalán, a bal oldalival visszafelé léptethetünk egyet, a jobb oldalival az Androidnál szokásos További opciók lehetőséget lehet előhívni. A középső, házikós gombot kicsit nehéz lenyomni, de egy idő után hozzá fogunk szokni. A telefon felső szélén találjuk a kiemelkedő bekapcsológombot, az elég nehezen lepattintható töltőfedelet (szabványos miniUSB-töltő jár a mobilhoz), valamint a szokásos 3.5-ös jack csatlakozót. A hardver mellé egy 2 gigabájtos microSD-kártyát is kapunk, ami az alapokra bőven elegendő; a kártyazsonglőröknek örvendetes hír, hogy nem kell az akkumulátort kivenni a helyéről, ha ki szeretnénk cserélni a microSD-kártyát másikra.

 

A legújabb Android

 

A mobil a legfrissebb, 2.3.3-as Androiddal érkezik, és most először találkoztunk olyasmivel androidos SE-mobiloknál, hogy témákat is meg lehet adni. Ekkor a háttérképet is cseréli a szoftver, amit persze szabadon cserélhetünk a kedvencünkre, aztán az egyes menüpontokban való navigáláskor fog látszani maga a téma alapszíne. Szinte már látjuk magunk előtt a jövőt, amikor androidos mobilokhoz vásárolhatunk vagy tölthetünk le témákat.

Az operációs rendszer remekül teszi a dolgát, a nagyobb képernyő miatt most már sokkal jobban lehet játszani a letölthető játékokkal, hiszen nem kell bűvészkedni a pixelek között. Több érdekes program is érkezik a mobillal, így például víruskereső (McAfee VirusScan, próbaverziósan), valamint Popcap-játékokat is el lehet érni. Ráadásul a mobil remek hardvert is kapott, ami a kis képernyőt csodásan hajtja meg, emellett nem okoznak neki gondot a legújabb játékok sem: 1 gigahertzes Snapdragon CPU-val rendelkezik, 512 megabájt RAM és 512 MB ROM mellett.

 

 

 

A mobil legnagyobb feature-e a kihajtható billentyűzet, ami igen jó gépelési élményt ad, kevés a melléütés, hajszálnyival nagyobbnak tűnnek a gombok az elődhöz képest, teljesen korrekt. A mobil fényképezőgépe korrekt ugyan, de nem épp kiemelkedő – bár igaz, ami igaz, alig lehet olyan mobilos optikával találkozni, ami átvehetné egy célhardver helyét. A mini pro kamerája (5 megapixeles) a célnak megfelel, ráadásul LED-es vaku is helyet kapott mellette, így erre sem panaszkodhatunk igazán.

Összegezve az Xperia mini pro remek telefon, abszolút megéri az árát. Jól felturbózták az elődjét, így aki szeretne beszerezni egy nem túl nagy, de nem is túl kicsi kijelzőjű androidos mobilt, ráadásul QWERTZ-billentyűzettel, annak azt javasoljuk, hogy ne várjon tovább.

 

Specifikációk:


- 92x53x18 milliméter, 136 gramm

- Kijelző: 3 hüvelyk, 320x480 pixel, kapacitív, LED-megvilágítású TFT

- Memória: 512 MB RAM/512 MB ROM

- Memória bővíthetősége: microSDHC (gyári: 2 GB)

- Wi-Fi: 802.11b/g/n, DLNA

- USB: microUSB 2.0

- Platform: Android 2.3 (Gingerbread)

- Fő kamera: 5 megapixeles, autofókuszos, LED-es vaku

- Másodlagos kamera: van

- Alap akkumulátor: 1200 mAh lítium-polimer

 

Értékelés


Előny: jó billentyűzet, jó hardveres felépítés, remek kijelző


Hátrány: nem találtunk


Ár/érték: 4,5, Teljesítmény: 5, Szolgáltatás: 5

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.