Hirdetés

Vennél okosotthont híres embertől 760 millióért?



|

Van úgy, hogy az ember kénytelen megszabadulni egy-két apróságtól. Mondjuk a gigantikus intelligens otthonától. Amerikaifoci-rajongók előnyben!

Hirdetés

Rovatunkban eddig nem nagyon képviseltette magát a bulvár, de minek tagadjuk, erre van igény mostanság, így hát haladunk mi is a trendekkel, bár igaz szívünkre ígérjük, nem csinálunk belőle rendszert. Meg hát, annyit beszélünk arról, hogy mostanában már hagyományos lakásokból, viszonylag olcsón is varázsolhatunk okosotthont, ideje megnézni, hogyan játszanak a nagyok.

Hirdetés

Létezik a világ túloldalán egy Ben McAdoo nevű úriember, akit nem mellesleg a New York Giants amerikafoci-csapat vezetőedzőjének neveztek ki 2016. májusában, és ezzel együtt vélhetően a fizetését is jelentősen megtolták. Olyannyira, hogy Ben és felesége, Toni vásároltak egy kéthektáros területen fekvő 700 négyzetméteres "viskót". Ám mostanra elmúlt a vezetőedzőség, és a házaspár pedig úgy döntött, eladja az ingatlant, melynek ára 2,9 millió dollár, ami árfolyamtól és pénzváltótól függően nagyjából 760 millió forintnak felel meg. 

Eddig ez egy teljesen hétköznapi történet, hiszen az vesse rájuk az első követ, aki nem árulta még 2,9 millió dollárért házat. A számunkra is érdekes vonatkozása a dolognak az, hogy az öt hálószobás és hat fürdős kalyiba teljes egészében megfelel az intelligens otthon minősítésének, hiszen a fűtéstől kezdve a világításon át a vízfogyasztásig, mindent a telefonról lehet vezérelni. Az ingatlan hirdetése megemlíti, hogy Sonos hangrendszer és Creston  világítás van a házban, de ugyanígy a biztonsági rendszer és a kapuk is telefonról működtethetőek. A legszebb, hogy akár a verandán (a terebélyes medence szomszédságában) található kerti grill is beindítható telefonról, szóval ha a kedves vevő még az ágyban fetrengve találná ki, hogy szabadban sütne valamit, már az ébredés és feltápászkodás közben begyújthatja a berendezést.

Apró adalék még a sztorihoz, hogy McAdoo rövid vezetőedzősködése annak köszönhető, hogy az előléptetését követően a Giants finoman szólva nem remekelt (2 győzelem vs 10 vereség), ezért a felfelé ívelő karrier hamar megtört. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.