Hirdetés

Orvos helyett a mobilunk is diagnosztizálhatja a betegségünket



|

Nemsokára akár az is előfordulhat, hogy a rendelőbe sem kell elmenni, mert a mobilunk képes lesz megállapítani, mi bajunk van.

Hirdetés

Tekintve, hogy az arcfelismerés egy teljesen hétköznapi dolog mostanság, nem csoda, hogy egyre több területen találkozunk vele, és a hírek szerint a nem túl távoli jövőben az orvosi vizsgálat elfogadott részét képezheti. 

Hirdetés

Az arcfelismerés eleve mesterséges intelligenciára épül, és szintén MI kell ahhoz is, hogy a telefon kamerájába érkező kép alapján egy rendszer automatikus diagnózist állítson fel: a jelenleg DeepGestalt néven futó szoftver ígéretesnek tűnik ezen a téren. Az amerikai FDNA (a családfakutatásban alkalmazott géntechnológiával foglalkozó szervezet) eddig több mint 17 000 képet gyűjtött össze, melyek összesen 200 különböző szindrómát mutatnak, és ezt implementálták az alkalmazásba, aminek a Face2Gene nevet adták. A két első vizsgálatnál a Cornelia de Lange és a Angelman szindrómát vették alapul, mivel ezek elég komplex betegségek, a szoftver pedig 90 százalékos biztonsággal állította fel a diagnózist, míg a kontrollként vele szemben álló orvosoknál ez a szám 70 százalék volt. A Noonan szindrómánál már gyengébb volt az eredmény a maga 64 százalékával, ám még mindig sokkal jobb, mint általában lenni szokott. 

A szakértők azonban megjegyzik, hogy az algoritmus jelen állapotában messze nem jelent végleges megoldást a genetikai rendellenességek azonosítására, hiszen a tesztek sokkal biztosabb eredményt nyújtanak. Az is fontos információ, hogy a fejlesztők szerint a DeepGestalt tesztelése kisebb gyerekeknél nyújtott jobb teljesítményt, míg az idősebbeknél akadtak problémák. Az Oxfordi Egyetem egyik szakértője, Christoffer Nellåker szerint azonban bizonyos betegségek esetén drasztikusan csökkenthető a megfelelő diagnózis felállításának időtartama, melyeknél most még akár több évre is szükség lehet. Nem nehéz azonban belátni, hogy amennyiben sikerül okosítani még a szoftveren, és mindezt alkalmazás formájában a felhasználók is elérik majd, a genetikai jellegű betegségeknél komoly előrelépést tapasztalhatunk majd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.