Hirdetés

Segítsünk a mesterséges intelligenciának!



|

Legalábbis ezt kéri az Amazon, amely szeretné az Alexa robotasszisztens tudását felturbózni az emberi tudásra és leleményességre alapozva. Csak baj ne legyen belőle!

Hirdetés

Az Amazon Alexa nevű digitális asszisztensét nagyon sokan szeretik, mert mindamellett, hogy készségesen teljesíti az utasításainkat, egészen humoros válaszokat tud adni bármilyen kérdésünkre, beleértve azokat is, melyeknél amúgy fogalma sincs, mi lenne a helyes megfejtés. 

Hirdetés

Éppen ezért az Amazon kitalálta, hogy a mesterséges intelligenciája úgy tudna a legjobban fejlődni, ha a felhasználók megmondják, melyik kérdésre mi a válasz, és ezt elnevezték "Alexa Answers" programnak, melyhez kiválasztanak egy halom "civilt", akik majd segítenek. Az Amazon szerint az elmúlt hónapban még csak cégen belül folyt a válaszadás, de már ez is annyira hatékonynak bizonyult, hogy 100 000 új választ sikerült regisztrálni, melyek ezt követően több milliószor szerepeltek a külső felhasználóknál. 

A szélesebb körben induló program tegnap startolt, de bekerülni csupán meghívásos alapon lehet, ami azt jelenti, hogy sajnos nem kerülhet be bárki, ugyanakkor segít abban, hogy ne történjen trollkodás. Mindannyian emlékszünk ugyanis, hogy a Microsoft tinédzser korú kislányra programozott mesterséges intelligenciáját egy rövidke nap alatt tették szexfüggő náci prostivá a derék felhasználók. De azért nem csupán az emberi becsületességre alapoz az Amazon, hiszen a kiválasztott felhasználók által adott válaszokat is átküldik néhány szűrőn, így igyekezve kizárni a nem megfelelő szóhasználatú, vagy obszcén válaszokat. Meglátjuk, mi sül ki ebből az egészből, de nem hangzik rosszul. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.