Hirdetés

A Google megint lebuktatta magát



|

A nagy munka közben néha becsúszik egy kis baki is - így sikerült a Google-nek idő előtt megmutatnia, milyen újdonsága vár megjelenésre.

Hirdetés

A Google történelmében számtalan olyan esemény volt, amikor külső segítség nélkül sikerült idejekorán megmutatni a legfrissebb termékeiket, és pontosan ugyanez történt most is. Igaz, miután rájöttek a bakira, gyorsan megpróbálták eltüntetni a nyomaikat, de az internet már csak olyan, mint egy öreg elefánt, sosem felejt: most is voltak, akik gyorsan lementettek mindent a véletlenül kiszivárgott újdonságról.

Hirdetés

Ez alkalommal a még be nem mutatott (sőt, eddig nem is sejtetett) Nest Hub Max nevű termékük került idő előtt reflektorfénybe. Konkrétan véletlenül élesítették az adatlapját a Google Store kínálatában, és egy rövid ideig mindenki láthatta, mit is tud a Nest kamerával és sztereó hangszóróval felszerelt 10 hüvelykes kijelzővel érkező kütyü. A leírás szerint az eszközzel szemmel tarthatjuk otthonunkat, tehát érzékeli a mozgást, és figyelmeztető jelzéseket is ad. Képet ugyan nem lehetett látni az érkezőben lévő termékről, azt viszont a leírás alapján máris tudhatjuk, hogy a kijelzője lényegesen nagyobb, mint a héthüvelykes Home Hub-é. 

A kamerával kapcsolatban feltételezhető, hogy így már Duo segítségével videohívás is kezdeményezhető, míg a Home Hub optika híján csupán hanghívásokat tudott bonyolítani. Részletesebb kondíciókat még nem tudni, így azt sem, hogy mikor és mennyiért kerül majd a polcokra a Nest Hub Max, de ha itt lesz az ideje, a Google vélhetően mindent a nagyközönség elé tár majd. Erre a legesélyesebb dátum május 7-e, ekkor kezdődik ugyanis a Google I/O fejlesztői konferencia, amelynek keynote előadásaiban a hagyomány szerint egy csomó új terméket jelentenek be.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.