Hirdetés

A Nintendo gondoskodik róla, hogy a rendetlen gyerekeknél is rend legyen



|

Gyakorló szülők tudják, hogy egy átlagos gyerekszoba sokszor olyan, mintha egy posztapokaliptikus film helyszínén járnánk. A Nintendo ezen próbál segíteni, de ne várjunk valami egetrengetően újszerű megoldást, sőt!

Hirdetés

Van gyereked? Ha igen, akkor nagyon jól tudod, miként tud kinézni a szobája, miután egész nap otthon volt, és esetleg néhány pajtása is meglátogatta. Akinek pedig még nincs, de tervezi, boritékoljuk, hogy meg fogja tapasztalni. Ja, és vissza lehet gondolni arra is, amikor mi magunk voltunk gyerekek, és nem értettük, miért tépik a hajukat a szüleink minden alkalommal, amikor a forgószél utáni állapothoz hasonló szobánkra vetettek egy pillantást. A Nintendo azon van, hogy a kupleráj legalább csekély részét segítsen eltüntetni. 

Hirdetés

A Nintendo Labo egy olyan fejlesztés, melyben a játékosok kartonpapírból hoznak létre kontrollereket, játékokat, és kiegészítőket, illetve igazán kreatív elmék akár saját eszközöket is alkothatnak. Ezek aztán a kijelzőn megjelenő játékokkal működnek együtt, tehát egy versenyautós száguldozáshoz előbb a megadott módszerekkel kartonból kell összehajtogatnunk a kormányt. Ez viszont azzal jár hogy természetszerűleg gyermekünk több olyan dologgal is gazdagodhat, melyeket utána szanaszét hagyhat a szobájában, vagy közös otthonunk egyéb pontjain. 

Itt jön a képbe a Nintendo Labo Okatazuke, melynek nevében az utolsó szó a takarításnak, rendezésnek felel meg. Ez nem más, mint egy egyszerű , a Labo családhoz illeszkedő kartondoboz, ami pont akkora, hogy egyetlen szett Labo elférjen benne, tehát akinél több ilyen van, az kénytelen több dobozt vásárolni, darabonként nagyjából kétezer forintért. Igen, most lehet azt mondani, hogy ugyan már, egy sima műanyag tároló is megteszi a százforintos boltból, és amelyik gyerek rendetlen, annak amúgy is mindegy, hogy van-e Labo Okatazuke vagy sincs, de legalább az esélyt adjuk meg magunknak, hogy hátha egy ilyenbe szívesebben elpakolja a cuccait.

És igen, ez most tényleg azt jelenti, hogy a Nintendo kitalált egy kartonpapír-alapú hajtogatós játékot, és most pedig kitalálta hozzá a kartondobozt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.