Hirdetés

Kipihentebb leszel, ha figyeled, hogy alszol



|

Nem kell más, csak egy óra a csuklóra, és máris sokkal többet használ az alvás. Sőt, akár időben is több lehet belőle.

Hirdetés

Az Apple szeptemberben mutatta be az Apple Watch Series 4-et, amiben nincs beépített alvásfigyelő funkció, majd jött a Google Android Wear OS, mely szintén nélkülözte, így azt gondolhatnánk, hogy az embereknek nincs szükségük erre a tulajdonságra. De úgy tűnik, ez nem így van. 

Hirdetés

Egy felmérés ezernél is több felhasználót kérdezett meg arról, hogy figyeli-e saját alvását valamilyen kütyüvel. Kiderült, hogy a megkérdezettek kétharmada pozitív változásokat tapasztalt, miután elkezdte valamivel követni az éjszakai pihenését (a legnépszerűbb fitneszkarkötők többsége tudja ezt, de például vannak olyan mobilok, amelyekbe szintén beépítettek valamilyen erre szolgáló megoldást, de külön le is tölthetünk ilyen appokat). 32 százalék arról számolt be, hogy energikusabb lett, míg ugyanennyien azt gondolják, pozitívabbak tudnak lenni a hétköznapokban. Akadnak olyanok is, akik miután elkezdték használni az okosóra alvásfigyelését, többet tudnak pihenni, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a megkérdezettek közel egyharmada úgy nyilatkozott, semmiféle változás nem történt a kütyü használatát követően. 

Érdekes információ még, hogy sokan a költségek miatt nem használnak alváskövetést, és úgy érzik, ha esetleg a társadalombiztosítás beszállna a beszerzésbe, nagyobb eséllyel tennének fitneszpántot a csuklójukra. Mindemellett meg kell említeni, hogy a mobilos és karkötős megoldások mellett akár intelligens matracokat is találhatunk, melyek szintén alkalmasak a feladatra, bár ezek még messze nem nevezhetőek elterjedtnek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.