Hirdetés

Tényleg kinyírhatja a villámcsapás az eszközeinket?



|

Sokan vannak, akik a vihar előtt mindent kihúznak a konnektorból, mások szerint pedig mindez felesleges óvatoskodás. Kinek van igaza?

Hirdetés

Számtalan rémtörténetet hallottunk már több százezer forintnyi értékű eszköz jóvátehetetlen megsemmisüléséről villámcsapás következtében, mégis sokan vannak, akik kételkednek benne, hogy reális az ilyesfajta veszély. Az intelligens otthonok korában főleg fontos tehát tisztázni, hogy a számtalan, elektromos hálózatról működő kütyünk mennyire van veszélyben. 

Hirdetés

Az amerikai szaktárca szerint mindenképpen célszerű áramtalanítani, már csak azért is, mert ha esetleg valamelyik közeli villanyoszlopba csap az istennyila, olyan mennyiségű elektromosság áramlik a hálózaton keresztül, hogy könnyedén megmihálylik mindenünk odahaza. A tengerentúlon 120, mifelénk pedig 230 volt van odahaza, ám egy villámcsapásnál több millió voltról beszélünk, és készülékeink egyike sincs arra felkészítve, hogy egy ilyen eseménynek ellenálljon, így tulajdonképpen megsülnek.

Egyébként persze az is tény, hogy villámcsapás esetén nem az említett sokmillió volt áramlik át a vezetékeken, de a közeli elektromos rendszereken ettől még egy pillanat tört részéig erős túláram képződik, amit a szaknyelvben tüskének is neveznek. Ez jól látszik a váltóáram szinuszhullámában is, és az eszközeink egy része nincs felkészülve arra, hogy akár ilyen rövid időtartamon keresztül is elviseljen efféle kiképzést.

Habár ilyen szerencsétlenségek ritkán történnek, célszerű az olyan eszközöket, mint a számítógép, tévé, hűtő áramtalanítani, de apró jó tanács, hogy lehetőség szerint ne a vihar közben húzzuk ki, mert bár csekély az esélye, de ha véletlen mégis pont akkor fogdossuk a vezetéket, amikor becsap a ménkű, mondhatni el lesz rontva a napunk. Aki igazán biztosra szeretne menni, nézze meg az időjárásjelentést, hogy áztató eső, vagy felhőszakadás jön-e, hiszen előbbinél nincs villámlás, utóbbinál viszont annál inkább.

Akadnak, akik úgy gondolják, túlfeszültségvédővel megelőzhető a baj, de fontos tudni, hogy ezek sem védenek a viharkártól, sokkal inkább azt a célt szolgálják, hogy a hálózat ingadozásaiból adódó meghibásodásokat elkerülhessük. Segítenek csökkenteni a tápfeszültséget még azt megelőzően, hogy az impulzus a készülékünkhöz érne, ám a millió voltos hullámokkal ők sem tudnak mit kezdeni.

A megfelelő az egész ház túlfeszültségvédelme lenne, ám ez már sokkal zsebbenyúlósabb megoldás, cserébe viszont tényleg nyugodtak lehetünk. A drágább túlfeszültségvédő eszközök csak akkor védenek, ha nem csak a lakás, de az egész ház elektromos hálózata tökéletes földeléssel rendelkezik, ebben pedig sose legyünk teljesen biztosak. Röviden összefoglalva tehát, igen, a villámcsapások könnyedén tönkretehetik az eszközeinket, ugyanakkor ilyen szomorú események nagyon ritkán történnek, de aki biztosra szeretne menni, az még a vihar előtt áramtalanítson. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.