Hirdetés

Csak szólj az órádnak, hogy mossa ki a ruhát!



|

Elég belemondani a csuklónkba, hogy indulhat egy kímélő mosás 40 fokon, gyors centrifugával. Az okosóra onnantól mindent megold, legfeljebb a teregetés marad ránk.

Hirdetés

A tengerentúlon javában zajlik az év legfontosabb elektronikai kiállítása, a CES 2019, ahol minden olyan gyártó megjelenik, amelyik valamit is számít, így többek között részt vesz rajta a Whirlpool is, akit idehaza leginkább a mosógépekről ismerünk. Van is néhány érdekes trükkje a közeljövőre vonatkozóan. 

Hirdetés

A gyártó bejelentette, hogy jelentősen kibővíti az intelligens órákkal kapcsolatos funkciókat a Wear OS-en keresztül, ami többek között azt jelenti, hogy bővülnek, mindemellett egyszerűsödnek a hangutasításos vezérlés lehetőségei, melyekkel a Smart Laundry irányítható. A Google Assistant és Alexa alapú rendszer lehetővé teszi, hogy egy okosórán keresztül vezéreljük a csatlakoztatott eszközeinket, így többek között a kütyüre pillantva láthatjuk, hogy például a mikrohullámú sütőnk éppen hol tart a melegítési folyamatban.

Amennyiben pedig egy mosógépről van szó, akár a mosási opciókat is megváltoztathatjuk az aktív cikluson belül, illetve láthatjuk, mennyi idő van még hátra addig, hogy kiszedhessük a tiszta ruhákat. Mindezek leginkább azért fontosak, mert innentől kezdve nincs szükség gyártóspecifikus intelligens irányító eszközre, hanem bármely Google vagy Apple intelligens asszisztensen keresztül működhet a dolog. Azt még nem tudni pontosan, hogy a Wear OS mikor érkezik, de a Whirlpool idénre ígéri. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.