Hirdetés

10 éves a Google Nexus 7, ilyen volt az androidos tabletek aranykora



|

Az egyik legnépszerűbb referencia-táblagép nem csak a Google számára jelentett sikert, hitted volna, hogy már ennek is egy évtizede?

Hirdetés

Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy az Android ökoszisztéma aranykorának számított a Nexus referenciakészülékek piaci szereplése. Értve ezalatt természetesen a Nexus One megjelenését is, ami nyitotta a sort, és az akkor lefektetett szabályok szerint évekre felrajzolta számunkra a Google által meghatározott androidos jövőképet.

Ezek az eszközök ugyanis valahol ezt is képviselték; nemcsak az adott tudást és technológiát, hanem némi iránymutatást azzal kapcsolatosan, hogy merre kellene továbbhaladnia az okostelefonos vagy táblagépes termékvonalaknak. Jöhetett erre a piacra a Samsung, hogy elképzeléseivel megmutassa a tutit a tömegek számára, vagy a többi, kisebb gyártó, olykor egyedi megoldásaival, mindenki a Google-t figyelte, hogy mi tesz bele a következő Nexusba.

7 colos mérföldkő

A 2010-ben bemutatott, első iPad miatt alaposan felgyorsultak a táblagépes események, ami rendszerszinten komoly változtatásokra késztette a Google-t is. Rajtam kívül mások szintén emlékezhetnek az Android 3.0-s főverziójára, amely kizárólag táblagépekre készült el, és a Motorola Xoom modelljén mutatkozott be. Első látásra és hallásra szuper funkciók érkeztek, a felületet kifejezetten nagy kijelzőkre optimalizálták, ám ezzel két vágányra terelődött a fejlesztés, ami némi zavart okozott az Android jövőjét tekintve.

Hirdetés

Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is halt a kétirányú fejlesztési stratégia, és a 4-es főágtól kezdve ismét közös utat járhattak be a telefonos és tabletes felhasználói táborok.

Ehhez méltó hardveres fejlesztésnek bizonyult az első, 7 hüvelykes kijelzővel szerelt Nexus készülék, amely tökéletes válasznak bizonyult a tabletes vágyálmok teljesítésére.

Kicsi, kompakt méret az akkor elérhető egyik legerősebb SoC-technológiával párosítva, amihez minőségi összeszerelés és anyaghasználat társult. A tervezésben és gyártásban ezúttal az Asus segédkezett, aki korábban az EeePad Transformer modellekkel erőteljes jelzést adott arra, hogy igen komolyan veszi ezt a piacot és a felhasználói elvárásokat. A Nexus 7 tehát összefogta a Google elképzeléseit a tajvani mérnökök rutinjával, és nagyon úgy tűnt, hogy a siker hosszú évekre bebetonozhatja a referenciatabletek létét.

Apró problémák

Látszólag minden jól ment, bár például a magyar felhasználók elsősorban amiatt csalódhattak, hogy a hivatalos bejelentés alatt elhangzott 199 (8 GB tárhely) és 249 USD (16 GB tárhely) árcédula a hazai piacon az adóterhekkel együtt már nem nézett ki oly' szépen. Másfelől a készülék kettős értékesítési módszerben jutott el a felhasználókhoz: ahol lehetett, a Google közvetlenül árulta a Nexus 7-et, a keresőóriás által hanyagolt országokban pedig az Asus kereskedelmi együttműködései biztosították az ellátást. Emiatt itt-ott a készletek nagysága is torzította az árakat, ami kissé megnehezítette a "kedvező áron a legjobbat" recept sikerét.

A hardver ettől még természetesen pazar maradt, a 4.1 Jelly Bean rendszer pedig kitűnően használta a rendelkezésére álló erőforrásokat. A Tegra 3 központi egység láttán ez nem is meglepő, már-már hihetetlenül tökéletesre sikerül a felhasználói élmény, amikor egyre több panasz kezdett érkezni a Wi-Fi működésére.

Igazából mind a mai napig nehéz kinyomozni, hogy tervezési hiba, szoftveres galiba vagy csupán felhasználói balszerencse-sorozat okozta a jelenséget, miszerint a Nexus 7 bizonyos vezeték nélküli hálózatokhoz nehezen csatlakozott és maradt stabil kapcsolatban

. Többen a hardvert és az antennák elrendezése körüli hibákat okolták, mások a sokadik cserekészüléket követően a szoftver kiforratlansága miatt panaszkodtak; egyes Nexus 7-rajongóknak bőven voltak álmatlan éjszakáik.

A recept bevált

Ellenben, ha ezt sikerült megoldani vagy elkerülni az első perctől fogva, akkor a tablet munka, utazás vagy otthoni időtöltés közben is képes volt megmutatni a kategória értékeit és értelmét. Sokaknak egyébként pont a Nexus 7 mutatta meg, hogy nincs szükség ilyen eszközre egy csúcstelefon mellett, míg másokat ekkor tett fel véglegesen az androidos táblagépek pályájára. A Nexus 7 egy kedves emlék, kitörölhetetlen rész a Google megvalósult tervei közül, amit nem sokkal később egy kifinomultabb, szintén a csúcskategóriát célzó utódmodell követett.

A 2013-as, második kiadás szintén az Asus műhelyéből érkezett meg, döbbenetesen jó paraméterekkel és minőséggel. Az akkori trendeknek megfelelően már nem maradhatott ki a hátlapi kamera sem, de azzal a fránya Wi-Fi-vel ismét meggyűlt a mérnökök baja. Az első generációnál tapasztalt hálózatcsatlakozási problémák kísértettek újra, amelyek idővel talán megszűntek, vagy egy cseremodellnél már nem jelentkeztek. És végül ezzel zárult a nagy Nexus 7-es menetelés, a második generációt követően nem érkezett új változat, a Google figyelme az okostelefonokra és a nagyobb kijelzővel szerelt tabletekre terelődött.

Ha érdekesnek találtad a cikket, akkor szerezd be a 2022/08-as PC World magazint, abban ugyanis még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba jár hozzá néhány értékes szoftver és egy PC-s játék is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.