Hirdetés

11 év börtönre ítélték a Theranos mindenkit átverő vezetőjét

|

Elizabeth Holmes az általa kértnél sokkal súlyosabb büntetést kapott.

Hirdetés

Immáron 4 éve annak, hogy hivatalosan is csődbe ment a 2013-2014 környékén még 9 milliárd dolláros értékűre taksált egészségügyi startup, a Theranos, amely nem kevesebbet ígért, mint hogy a technológiája segítségével egyetlen csepp vérből is kimutathatók azok az adatok, amelyekhez ma jóval körülményesebb vérvételi laborvizsgálat szükséges.

A hirtelen bukás oka, hogy cég alapító-vezetője, az üzleti világ üstököseként feltűnt Elizabeth Holmes átverte a világot és a hangzatos ígéretekre rárepülő befektetőit, a Theranos ugyanis valójában sosem jutott el a fent említett csodamódszer kifejlesztéséig, a kudarcát pedig a betegeket veszélyeztető hamis eredményekkel igyekezett palástolni.

Hirdetés

Ahogy arról testvéroldalunk, a Computerworld is beszámolt, Holmes januárban még 20 évnyi börtön elé nézett a mutatványért, most pedig megszületett a tényleges ítélet is: a bukott startupkirálynő 135 hónapon, vagyis 11,25 éven át lesz egy büntetés-végrehajtási intézet lakója. Ez ugyan jóval enyhébb az ügyészség által végül kért, 15 éves és 800 millió dolláros büntetésnél, Holmes ügyvédei viszont 18 hónapos házi őrizetért folyamodtak a  védencük számára.

"Itt állok önök előtt, vállalva a Theranosszal kapcsolatos felelősséget. Szerettem a Theranost. Ez volt az életem munkája. A testem minden egyes sejtjével bánom a hibáimat."

- mondta az egykori CEO a verdikt kihirdetése előtt. Holmest tavaly szeptemberben még 12 rendbeli csalással vádolták, amelyből az év elején 4-ben találták bűnösnek, ezekről született a mostani ítélet. Itt azonban még nincs vége a történetnek, mivel a vezető egykori párja és üzlettársa, Ramsh Balwani ügyében csak december 7-én dönt a bíróság.

Az elemzők szerint a megváltozott gazdasági környezet mellett Holmesnak és a Theranos-sztorinak is jelentős szerepe van abban, hogy a befektetők körében alábbhagyott a nagy startup-láz, és ma már jóval óvatosabbak a semmiből jött újoncok világmegváltó ígéreteivel szemben. Magának az ítéletnek pedig a másik oldalra lehet visszatartó hatása, mivel Holmes példája bebizonyította, hogy még a lazán szabályozott startup-szcénában sem lehet mindent megúszni.

 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.