Hirdetés

20 milliárd forintos jutalmat ajánlottak egy roppant értékes merevlemez megtalálójának



|

James Howells mérnök-informatikus elmondása szerint véletlenül szabadult meg 7500 bitcoint tartalmazó laptopjától, most ezt szeretné valahogy visszaszerezni.

Hirdetés

James Howells még 2013-ben dobott el véletlenül egy olyan gépet, amelynek merevlemezén 7500 bitcoint tárolt. Akkoriban ez talán még nem tűnt fatális hibának, ám ha valaki ebben a pillanatban megnézi a kriptovaluta árfolyamát, és szembesül azzal, hogy egyetlen egység 10 774 566 forintot ér, akkor nem lepődik meg azon, hogy Howells végső kétségbeesésében Newport önkormányzatának segítségét kérte a település hulladéklerakójában kallódó merevlemez felkutatásában.

Az informatikus 50 millió fontot (kb. 20 milliárd forintot) ajánlott fel a város számára, amennyiben sikerül megtalálni az elveszett digitális pénztárcáját. Úgy becsülte, hogy a 7500 bitcoin nagyjából 209 millió fontot (több mint 84 milliárd forintot) érhet, így a felajánlott összeg neki és az önkormányzatnak is egyaránt megérné a fáradalmakat. Howells a The Guardiannek adott interjúban elmondta, hogy már nem először próbál a városvezetéssel egyeztetni, és a hulladéklerakó feljegyzései alapján még meg is tudná határozni, hogy pontosan melyik héten kerülhetett oda a merevlemez. 

Hirdetés

Newport viszont ezúttal is határozott nemet mondott Howellsnek, hiszen az önkormányzat egyáltalán nem bízik abban, hogy több mint 7 év hulladékát feltúrva bármekkora esély legyen megtalálni szóban forgó laptopot. Nem is beszélve arról, hogy a feltárás során felszabaduló metán és szén-dioxid igencsak káros lenne a környezet számára.

Vélhetően tehát itt az ideje, hogy James Howells beletörődjön élete talán egyik legrosszabb döntésébe, és ne kutasson tovább a "kincsesládája" után.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.