Hirdetés

200 millió dolláros alapból fizet a TikTok azért, hogy posztolj



|

A platform legambiciózusabb tartalomgyártóit igyekeznek támogatni a TikToknál a nagy politikai nehézségek idején.

Hirdetés

A jelek szerint egyre többen lesznek azok, akik megélnek pusztán abból, hogy klipeket tesznek közzé a közösségi platformokon. A TikTok például most egy 200 millió dolláros alapot hozott létre csak azért, hogy a legambiciózusabb tartalomgyártókat támogatta Amerikában a megélhetésükben. Ezért cserébe pedig innovatív tartalmakat remél a cég, amely augusztusban nyitja meg az alapot a 18 év fölöttieknek, akik folyamatosan posztolnak saját tartalmakat, az irányelvekben megfelelően. Kell egy minimum követési szám is, erről viszont nem beszélt a TikTok. 

Hirdetés

A TikTok szerint egyes tartalomgyártók és családjuk számára a TikTok vált a megélhetés és a lehetőségek forrásává, ők pedig segítenék a virágzó közösségüket és a tartalomgyártókat a megélhetésben, hogy örömmel és kreatívan alkothassanak. 

A TikTok azt ígéri, az alap hamarosan nagyobb lesz, és idővel globálisan is elérhetővé válik. A tulajdonos, kínai ByteDance azonban nincs könnyű helyzetben, India után már Amerika is betiltaná alkalmazásukat a vélt kínai kormánykapcsolatai miatt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.