Hirdetés

200W-os töltőt villanthat a Xiaomi, ráadásul hamarabb, mint bárki gondolná



|

Lehet, hogy az idei év második felében már meg is érkezik a 200W-os telefontöltő, és az a mobil, ami képes lesz ezt kihasználni.

Hirdetés

Februárban már hallani lehetett egy újfajta Xiaomi töltőről, de a legfrissebb pletykák szerint még ennél is hajmeresztőbb lesz a kínai vállalat egyik új eszköze. Arról érkeztek ugyanis híresztelések, hogy a Xiaomi egy 200W-os töltővel akar előrukkolni. 

Szépen lassan annak kapcsán is komoly verseny alakul ki a nagy telefongyártók között, hogy kinek mennyire combos a töltője, a Huaweiről például nemrégiben azt lehetett hallani, hogy a 135W-os töltővel készülő letarolna az erre fogékony potenciális vásárlókat. Most pedig úgy fest, hogy a Xiaomi még ezt is felül tudja licitálni.

Hirdetés

A GSMArena ugyanis arról számolt be, hogy a 2021-es év második felében 200W-os töltővel rendelkező mobilt dobhat piacra a kínai óriás. Az információk egy Digital Chat Station néven futó, álltalában megbízhatónak számító szivárogtatótól származnak. A szóban forgó mobilt persze vezeték nélkül is lehet majd tölteni, és 5000 mAh-s akkumulátor lapul benne - már persze, ha mindebből bármi is igaz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.