Hirdetés

2019-ben teljesen vége a Windows 10 Mobile-nak



|

2019. december 21-én végleg és teljes mértékben leáll a Windows 10 Mobile támogatása. A Microsoft persze nem vonul ki a mobilpiacról, éppen ellenkezőleg.

Hirdetés

A Windows 10 Mobile a gyakorlatban már rég halott, és ami azt illeti, az Insider előzetes programot egy éve állította le a Microsoft. Azóta komolyabb frissítést sem kapott a rendszer, illetve egyetlen okostelefon sem épít már rá. A fejlesztők is leléptek, nagyon sok meglévő app sem élvez már támogatást. Ettől függetlenül a windowsos mobilok még működnek. A Microsoft ugyanis biztonsági frissítéseket és hibajavításokat is mellékel. Egyelőre. 

Hirdetés

Ennek idén azonban vége. A Microsoft 2019. december 21-én végleg és hivatalosan is leállítja a Windows 10 Mobile támogatását. A 1709-es változatot még 2017. októberében adta ki a redmondi csapat, ez lesz az utolsó. 

A nyugdíjazást érdemes komolyan venni, hiszen több biztonsági frissítés nem lesz, ez pedig azt jelenti, hogy kommunikációs és banki célokra nagyon kockázatos lesz effajta eszközt bevetni. Ha fel is fedez valaki egy rést, azt nem lesz, aki javítsa. 

Bár a Windows 10 Mobile-nak végleg vége, a Microsoft mobilos pályafutásának közel sem. A redmondi vállalat rengeteg alkalmazással és szolgáltatással van jelen Androidon és iOS-en. A pletykák szerint a színfalak mögött pedig évek óta készül a Windows 10-alapú Surface Phone, ami akár összehajtható mobil is lehet. Azt sajnos nem tudni, hogy a Microsoft mikor látja elérkezettnek az időt arra, hogy egy ilyet piacra dobjon. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.