Hirdetés

25 éve mutatkozott be a számítógép, ami megmentette az Apple-t



|

Steve Jobs második eljövetele előtt a csőd szélén táncolt az almás vállalat, aztán jött egy termék, amiért megőrültek az emberek.

Hirdetés

A piaci kapitalizáció alapján a Tim Cook által dirigált Apple évek óta őrzi a világ legértékesebb vállalatának címét, így végül nem jöttek be azok a vészjósló jövendölések, amelyek a korábbi vezérigazgató, Steve Jobs 2011-es halálakor a cég bukását vizionálták.

A pesszimista tábornak ugyanakkor jó oka volt így gondolkodni, mivel az Apple kis híján csődbe ment, miután 1985-ben kigolyózták az egyébként hírhedten nehezen kezelhető Jobsot a vezetőség sorából. A társalapító végül csak 1997-ben, a NeXT felvásárlása révén került ismét kapun belülre, majd szinte a semmiből építette újra az almás logó renoméját, amihez egy azóta ikonikussá vált számítógéppel adta meg a kezdőlökést.

Hirdetés

Ez volt az iMac, amelyet éppen 25 éve pillanthatott meg először a világ. Az 1998. május 6-án leleplezett, de csak augusztus 15-én piacra dobott gépről sokat elmond, hogy még ma is extravagánsnak hat az áramvonalas, részben áttetsző színes burkolatával, a maga korában viszont valósággal sokkolta a többnyire szögletes, bézs PC-khez szokott publikumot.

Jobs és a tervezést vezető Jony Ive persze pontosan ezt akarták: az egyetlen testbe csomagolt hardver és a barátságos megjelenés már messziről azt üzenték, hogy a számítógép többé nem csak az irodisták és az informatikusok rideg munkaeszköze, hanem a modern háztartások alapvető kelléke is, amely még a legtrendibb nappali fényét is képes emelni.

Ez a filozófia természetesen a felhasználóbarát Mac OS 8.1 operációs rendszerben is visszaköszönt, a termék csáberejét pedig a hardver növelte tovább. A CRT kijelző mögött dolgozó, 233 MHz-es PowerPC 750 (G3) processzor alapból 32 MB-nyi memóriával érkezett, de akár 256 MB-ig is bővíthettük, míg az adattárolásról egy 4 GB-os HDD gondoskodott. Az ördög azonban a részletekben rejlett: az Apple előrelátóan integrált CD-olvasóval és Ethernet-csatlakozóval látta el az iMacet, ami 1998-ban még korántsem számított elterjedt kombónak.

Mindez instant sikerré tette a 2003-ig tartó pályafutása során összesen 13 színben kínált gépet, stabilizálva az Apple pénzügyi helyzetét és kikövezve az utat a következő nagy durranás, azt 1999-ben piacra dobott iBook laptop előtt. 25 év távlatából bátran kijelenthetjük, hogy az iMac korszakalkotó masina volt, amely sokak gondolkodását megváltoztatta a számítógépekről, a sikere nélkül pedig valószínűleg sosem kaptuk volna meg az iPodot és az iPhone-t sem.

Az első generációs iMac örökségét a mai leszármazottai viszik tovább, amelyek a maguk modernizált, visszafogottabb módján azért megőriztek valamit a nagy előd színes egyéniségéből is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.