Hirdetés

270 millió okostelefont ígér az idei évre a Huawei



|

A Huawei alapítója maga mondta azt, hogy az idei évben biztosan leszállítanak 270 millió okostelefont.

Hirdetés

A Huawei nem is olyan régen árulta el, hogy nemrég már 200 millió okostelefont szállított le az idei évben. Ehhez a mérföldkőhöz 64 nappal korábban jutott el, mint tavaly. 

Hirdetés

Figyelembe véve, hogy Amerika és Kína kereskedelmi háborúja továbbra is tart, és a Huawei helyzetét nem rendezték, ez hatalmas eredmény, még akkor is, ha Kínában óriási a márka támogatottsága. 

A Huawei alapítója nem sokkal a bejelentés után az európai médiának azt is elárulta, hogy a gyártó arra számít, idén 270 millió okostelefont szállít le. Vagyis 20 millióval többet, mint korábban az elemzők várták. 

2016-ban még az volt a gyártó célja, hogy 2021-re a világ legnagyobb okostelefon-gyártója legyen, és ha így folytatja, akkor ez még az amerikai tiltólista mellett is összejöhet. A Samsung tavaly 290 millió okostelefont szállított a piacra. A Huawei Mate 30 széria ráadásul nagyon sok embert érdekel, rengetegen várják már, hogy globálisan is megjelenhessen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.