Hirdetés

30 év után búcsúzik tőlünk a SIM-kártya, mi vezetett idáig?

|

Kezdetben bankkártya méretű volt, ma már fizikailag sok esetben nem is létezik. Az idén harmincéves SIM-technológia egy újabb nagy váltás előtt áll, amire immár minden hazai operátor felkészült.

Hirdetés

Hihetetlen, de igaz, hogy a mobiltelefonok története több mint fél évszázada íródik. A második világháborút követően már az 1950-es évek végén elkezdődött a hordozható rádióállomások kifejlesztése. A terület egyik pionírja az Illinois Technológiai Intézetben elektroműszerész mesterdiplomát szerzett Martin Cooper volt, aki a tengeralattjárókon szerzett tudásával csatlakozott 1957-ben a Motorolához. Itt tíz év alatt kifejlesztett egy olyan, járművekben használható rádióállomást, amelyet a chicagói rendőrkapitányság már 1967-ben éles üzemben tudott használni.

Az analóg őskor

Később a cél egy "személyes telefonkészülék" megalkotása volt. Az ihletet az AT&T alatt működő Bell Labs - 1947 óta fejlesztett - technológiája adta, amellyel képes voltak egy hanghívást több cellában kezelni úgy, hogy közben a használt csatorna nem változott. Az AT&T kifejezetten az autókba tervezte megoldását, miközben a nála jóval kisebb Motorola egy sokkal ambiciózusabb tervet szövögetett egy otthontól és járművektől független telefonkészülék képében.

Hirdetés

A két cég akkori méretét tekintve Dávid legyőzte Góliátot, amikor Cooper 1973. április 3-án a sajtó képviselőinek gyűrűjében felhívta egy manhattani utcától Dr. Joel S. Engelt, a Bell Labs vezetőjét.

"Azt mondtam neki, hogy: »Joel, itt Martin beszél. Egy mobiltelefonról hívlak, egy igazi, kézi, hordozható mobiltelefonról.« A vonal másik végén teljes csend volt. Gondolom, csikorgatta a fogait" - mesélte később Martin Cooper egy 2011-es BBC-interjúban.

A két cég ugyanakkor nem riválisként, hanem partnerként dolgozott tovább, hiszen a Bell Labs 1983-ra kifejlesztette azt a hálózati technológiát (Advanced Mobile Phone System, röviden AMPS), amelyben a mobiltelefonok tudtak működni, míg a Motorola az első, kereskedelmi forgalomban megvásárolható mobiltelefont készítette el, a Motorola DynaTAC 8000x modellt.

Ez a készülék még a mai okostelefonok távoli rokona volt, nemcsak méretét, tudását, de a használt hálózati technológiát tekintve is, hiszen az AMPS analóg rendszer volt, amely egymástól elszeparált frekvenciákat kínált minden hívás számára egy földrajzi területen belül.

Emiatt mai szemmel nézve a 0G rendszernek hatalmas volt a sávszélesség- és frekvenciatartomány-igénye, ráadásul a megfelelő frekvencia megtalálása is nagyobb számítási kapacitást igényelt. A hívások klónozhatók, kvázi lehallgathatók voltak, ráadásul elviekben a hívás indításának pillanatában még két távoli, ugyanazon frekvenciát használó készülék is összeakadhatott, amennyiben azok egymáshoz közel kerültek. Az AMPS rendszer mindössze néhány, egy cellában tartózkodó ügyfél számára volt elegendő, egyáltalán nem volt alkalmas tömeges igény kiszolgálására, márpedig hamarosan egyre többen fel akartak csatlakozni a mobilhálózatokra.

A bankkártya mint rokon

A hívószámalapú azonosítás után az volt a következő lépés, hogy egyazon frekvenciára több mobilkészülék tudjon csatlakozni egy biztonságos, védett kapcsolaton keresztül, amihez szükségessé vált a készülékek egyedi azonosítása, valamint a készülékszintű autentikáció, a biztonsági protokollok alkalmazása úgy, hogy mindeközben a felhasználóknak lehetőségük legyen készülékváltásra, és az előfizetés adatai ne lokálisan legyenek tárolva.

A megoldást a német Giesecke+Devrient cég szállította, amely korábban a pénzintézetek számára kínált chipkártyákat. Egy olyan kártyát készítettek, amely nyolcbites CPU-t, 7 kB ROM, 3 kB EEPROM és 128 byte RAM tárolóegységet kapott egy mindössze 1,5 mikrométer méretű chipben. 1989-re a Giesecke+Devrient részvételével szabadalmaztatták a hordozható és cserélhető SIM-kártyákat, amelyet követően 1991-ben a finn Elisa (később Radiolinja) elsőként vásárolt 300 darabot a kártyákból.

Maga a SIM kifejezés az angol Subscriber Identity Module rövidítéséből született, jelentése: előfizetői azonosító modul. Az idő múlásával a SIM-kártyák mérete ugyan csökkent, de tárhelyük nőtt, és egyre több biztonsági megoldással bővült a kártyák repertoárja. Míg az első kártya teljes bankkártyaméretű volt (1FF), a napjainkban használt nanoSIM már mindössze 12×9 milliméteres.

Az első modellek legfeljebb húsz darab névjegyet és öt SMS-t tudtak tárolni, a legújabb kártyákon már több mint 250 névjegy is elfér, de persze ezt ma már nemigen használja senki.

Az 1990-es években a SIM-kártyák betörtek a köztudatba, ráadásul sztenderdé váltak, miközben használhatóságukat, védelmüket tovább fokozta többek között a SIM Toolkit megjelenése, és olyan fogalmakat vezetett be, mint az IMEI az IMSI, az ICCID és az MSISDN (lásd külön). Napjainkban pedig már a különféle okoseszközökben is megjelentek, például gépjárművekben, hordozható és okosotthoneszközökben.

A plasztikon túl

A plasztik SIM-kártya napjai meg vannak számlálva a magas gyártási és logisztikai költség miatt. A 2012-ben megjelent eSIM-technológia ugyanazt a magas fokú biztonságot és mobilitást kínálja, mint fizikai társa, esetében viszont nem kell figyelni a kártya méretére, energiaigénye jelentősen kisebb, és még a boltba sem feltétlenül kell az ügyfélnek elfáradnia, hogy átvehesse.

A készülékek integrált lapkáin lévő i/eUICC (Integrated/Embedded Universal Integrated Circuit Card) beágyazott modullal a folyamathoz mindössze csak aktív internetkapcsolat szükséges, hogy képes legyen letölteni és biztonságosan tárolni azt a felhasználói profilt, amelyhez korábban az operátorok plasztikkártyát használtak. Az eSIM-mel lehetségessé válik egy készülékben kettőnél több aktív SIM-profil használata, miközben az IoT elterjedésének is nagy lökést ad, hiszen a távoli adminisztráció is jelentősen leegyszerűsödik. Például egy több ezer elemű intelligens parkolórendszer karbantartásához nem kell az üzemeltetőnek egyenként cserélgetnie az eszközökben a SIM-kártyákat.

Habár hazánkban egyelőre kevésbé ismert az eSIM, ez hamarosan változhat, hiszen az elmúlt egy évben a Magyar Telekom után immár a Vodafone és a Telenor is bejelentette a saját eSIM megoldását, így vélhetően hamarosan a hazai fogyasztók több, ezzel kapcsolatos hirdetéssel, ajánlattal is találkozhatnak. A SIM tovább él majd, csak más formában, folytatva több mint 30 éves történelmét.

SIM-azonosító kódok

IMEI: Az International Mobile Equipment Identity rövidítése, egy 15 vagy IMEISV esetén 16 jegyű egyedi szám. Ezzel minden olyan eszköz rendelkezik, amely képes SIM fogadására. Minden SIM-foglaltnak saját IMEI-száma van, ami lehetővé teszi egy készülék távoli azonosítását, letiltását.

IMSI: Az International Mobile Subscriber Identity nem a készülékhez, hanem az előfizetőhöz kötődik. 15 jegyű szám, amelyből az első három országkód, a második kettő az operátoré, a maradék tíz pedig az előfizető egyedi azonosítója.

ICCID: Az Integrated Circuit Card Identifier a SIM-kártyán lévő chip egyedi azonosítója, ezt a gyártás során rögzítik azon (akár fizikailag is a kártyára nyomtatva). Az operátorok az előfizetői adatokat az ICCID-hez rendelik.

MSISDN: A Mobile Station International Subscriber Directory Number rövidítése, vagyis ez a változó tartalmazza az előfizető teljes, országkóddal kiegészített telefonszámát.

Ha szeretnél további remek cikkeket olvasni, és mindemellett ajándék szoftvereket és PC-s teljes játékot is kapni, akkor vedd meg a 2022/02-es PC World magazint vagy fizess elő

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.