Hirdetés

38 éve jelent meg a Macintosh, ami több szempontból is megelőzte korát



|

1984-ben ezen a napon került a boltok polcaira az Apple sok szempontból újító számítógépe.

Hirdetés

Ugyan az Apple-t ma már elsősorban az iPhone-nal azonosítjuk, és a cég bevételeinek túlnyomó részeit is ez a termék adja, nem volt ez mindig így. A cég korai sikereit a személyi számítógépek terén érte el, amiben meghatározó pillanat volt a Macintosh megjelenése. Az 1984. január 24-én kiadott gép ugyanis radikálisan új irányt képviselt az akkoriban vezető szerepben lévő Apple számára.

Az Apple I olyannyira a technológia iránt érdeklődő és barkácsoló közönségnek készült, hogy az eladott terméket nem is nevezhettük kész számítógépnek, illetve az Apple II egyik előnye is nyílt architektúrája volt. Ehhez képest a Macintosh esetében a tervezést nagyban befolyásoló Steve Jobs előtérbe helyezte a gép esztétikáját és olyan kialakítás felé tolta a dizájnt, ahol a végfelhasználó soha nem látja a gép belsejét, csakis a formatervezett külsőt.

Hirdetés

A Macintoshban teljesedett ki az a filozófia is, amit korábban az Apple Lisa projektben próbált kivitelezni Jobs, egészen addig, míg a cég vezetősége nem vette le a projektről. Az Apple társalapítóját ugyanis megbabonázta az 1979-es látogatása, amit a Xerox PARC fejlesztési központban tett, és az itt látott egy prototípus számítógép, amin egy grafikus felülettel bíró operációs rendszer futott. Ugyan a projektet korábban vezető Jef Raskin egészen máshogy, egy olcsó, könnyen kezelhető gépként képzelte el a Macintosht, Jobs idővel magasabb ambíciókat tűzött ki a számítógép elé.

Így viszont az első Macintosh a szép lassan egyre feljebb kúszó árához képest viszonylag szerény számítási kapacitással jelent meg (az eredeti modellekben található 128 kilobájt memória például már e kezdetektől kevésnek bizonyult a versenytársakhoz képest is). Így rendkívül bátor reklámkampánya hiába hozott korai sikereket az Apple újfajta gépének, az eladások hamar alább hagytak, amint a közönség értesült a teljesítménybeli hiányosságokról. Később a hardver újrakalibrálása és egy újfajta felhasználási mód felfuttatása, a különböző kiadványok asztali számítógépen történő szerkesztésének népszerűsítése kellett, hogy a Macintosh sikeressé válhasson.

Ezek, a már Jobs nélkül végrehajtott lépések azt vetítették előre, hogy a vállalat az alapítója nélkül jár jobban, amiről persze utólag tudjuk, hogy egészen máshogy alakult a visszatérését követően. És ugyan az Apple-nél már nem a legfontosabb üzletágat képviselik az asztali PC-k és laptopok, a Macintosh márkanév rövidebb, trendibb formája, a Mac, a mai napig is velünk van és különleges értéket hordoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.