Hirdetés

400 000 forint körül lesz vihető egy iPhone X



|

Mélyen a zsebébe kell nyúljon majd, aki a tizedik évfordulós iPhone-ból vinne haza egyet.

Hirdetés

Amint az várható volt, gombamód szaporodnak a szivárgások az Apple új iPhone készülékeiről. Sokakat leginkább a tizedik évfordulós iPhone X érdekel, illetve annak a vételára. 

Hirdetés

Először a megbízható Ming-Chi Kuo volt az, aki még korábban 1000 dolláros indulóárat jósolt az eszköznek. A New York Times forrásai hasonló információval álltak elő, most pedig Benjamin Geskin Apple-kapcsolata is effajta számokat adott közre

Ezúttal az alapmodell vételára mellett a nagyobb tárhellyel rendelkező modellek áráról is beszélt az illető. A tudomása szerint egy 64 GB-os iPhone X 999 dollárba kerül majd, azonban a jóval több lehetőséget garantáló (és persze menőbb) 256 és 512 GB-os modell ára 1099 és 1199 dollár lesz. 

Az európai adók és árazási szokások miatt ezt nyugodtan átválthatjuk egy az egyben euróba, majd hozzátehetünk még egy keveset. Ami azt jelenti, hogy az iPhone X csúcskiadása 370 000 forintnál is drágább lesz. 

Mindez azért sem meglepő, mert az Apple gyártási költségei 50-60 százalékkal emelkednek a normál, eddigi modellekhez mérten. Egy iPhone 7 kijelzője például 40 dollárba kerül az Apple-nek, de az új, hajlékony Samsung OLED-panel ára 70 dollár. 

Érdekesség, hogy a Samsung Galaxy S8 és Galaxy Note 8, valamint az LG G6 mind drágábbak az elődjüknél - többek között a keret nélküli kijelzők miatt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.