Hirdetés

45 millió forintért hamarosan az űrben is vacsorázhatsz



|

Nem ez lesz a legolcsóbb családi vakáció, de az tuti, hogy kivételes élményt ad.

Hirdetés

Nem akármilyen ötlettel állt elő a Zephalto, a francia startup ígérete szerint már 2025-ben turistákat fognak vinni a sztratoszférába. A legolcsóbb jegy 120 ezer euró lesz, ami egy 6 órás kirándulást tartalmaz, benne utánozhatatlan rálátással a Földre, előtte és közben pedig a legkülönfélébb gasztronómiai élményeket élhetik majd át az utasok.

Az út tartalmaz egy étkezést a felszállás előtt, majd a repülés közben is, továbbá aperitifeket és bort is felszolgálnak. Természetesen az utasoknak nem csak a fejükben kell eltárolniuk az emlékeket, fotózni is lesz lehetőségük, amit azonnal meg is oszthatnak majd a jármű Wi-Fi hálózatán keresztül.

Hirdetés

A ballon, amit a francia építész, Jospeh Dirand tervez, 20 négyzetméteres beltérrel rendelkezik, ahol 6 utas és 2 pilóta foglal majd helyet. Az eszközt hidrogénnel vagy héliummal töltik majd fel, és 25 kilométeres magasságba, a sztratoszférába emelkedik, körülbelül másfél óra alatt. Ez a magasság nagyjából kétszer annyi, mint ahol az utasszállító repülőgépek közlekednek, itt már az űr sötétsége veszi körül a ballont, jól látható a Föld görbülete is, mégsincs súlytalanság. Ezen a ponton 3 órát tölthetnek majd el a szerencsések.

A Zephalto évente körülbelül 60 utazást tervez, és már három sikeres tesztrepülést is végrehajtottak két pilótával. Ugyan a maximális magasságot még egyszer sem érték el, a tervek szerint ezt már idén teljesítik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.