Hirdetés

503 millió dollárt húztak ki az Apple zsebéből egy évtizednyi pereskedés után



|

Egy VPN-nel kapcsolatos szabadalmi per kapcsán egy évtized után úgy ítélt a bíróság, hogy az Apple 503 millió dollárt köteles fizetni a VirnetX-nek.

Hirdetés

Úgy tűnt, hogy az Apple és a VirnetX bírósági vitája talán már sosem ér véget. Végül azonban Texasban egy bíró úgy döntött, hogy az Apple a VPN on Demand iOS-funkció miatt (amivel a felhasználók automatikusan elindíthatnak vagy leállíthatnak egy VPN-kapcsolatot) köteles közel 503 (egészen pontosan 502,8) millió dollárt fizetni a VirnetX-nek. A Bloomberg forrásai szerint a szabadalmi perben mindössze 90 perc alatt döntött a bíró. 

Hirdetés

Az Apple és a VirnetX pereskedése még egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, utóbbi azzal vádolta meg a tech óriást, hogy ellopta a szellemi tulajdonát: állítólag a FaceTime, az iMessage és a VPN on Demand is VirnetX-szabadalmakat használt fel, olyanokat, amiket az amerikai CIA-nak fejlesztett technológiákhoz is használt a VirnetX. 

A VirnetX eredetileg 700 millió dollárra tartott igényt, az Apple 113 milliót adott volna. Néhány hónappal ezelőtt az Apple-t 450 millió dollárt megfizetésére kötelezték, de korábbi vádak miatt. Így a mostani 502,8 millió dollárt az előző 450 millión felül kell kifizetnie a cupertinói központú techvállalatnak, amely természetesen fellebbez. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.