Hirdetés

5G-képes lehet a Huawei Mate 30



|

Maga Richard Yu, a Huawei ügyvezetője árulta el, hogy jelenleg is fontolgatják a következő Mate szériás csúcskészülék 5G-képessé tételét.

Hirdetés

Az 5G mostanában felkapott téma, ugyanakkor idén nyáron csak nagyon kevesen tudják majd használni. A Huawei éppen ezért döntött úgy, hogy a P30-as csúcsmobiljaiból nem készít 5G-s verziót, és egyik modellbe sem épít 5G-s modemet. A Mate 30 azonban már egy másik téma lehet idén ősszel. 

Hirdetés

Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának ügyvezetője egy, a Digital Trendsnek adott interjúban elárulta, hogy jelenleg is fontolgatják a következő Mate csúcskészülék 5G-képessé tételét. Bár az 5G-s hálózatok most még nem állnak készen, őszre elvileg elkészülnek annyira, hogy megérje 5G-képessé tenni a Mate 30 és a Mate 30 Pro készülékeket. 

A Huawei állítólag azt is felismerte, hogy ennek eredményeként és az 5G jelenlegi hiánya miatt vannak olyan emberek, akik kivárnak az új okostelefon vásárlásával. A Huawei szerint azonban a legtöbben nem várnak, ugyanis a 4G is elég jó. 

Aki mindenáron 5G-t akar, és mindenáron az elsők között, azoknak az 5G-s Mate 20 X-et ajánlja a Huawei. Ha a jóval magasabb vételár sem számít, akkor pedig a Mate X lesz a befutó. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.