Hirdetés

6,5 hüvelykes kijelzőt kaphat az egyik idei iPhone



|

A Samsung állítólag 5,8 vagy 6 hüvelykes paneleket szállít majd az Apple-nek, míg az LG 6,5 hüvelykes képernyőkre koncentrál.

Hirdetés

Bár az LG Display 2017-ben egyetlen OLED-panelt sem gyártott az Apple számára, a helyzet idén már változik. Dél-koreai jelentések alapján az Apple több beszállítóval dolgozna az idei iPhone-okon. 

Hirdetés

A The Investor szerint az LG Display hamarosan aláír a cupertinói céggel, és 2018 második felében megkezdi az OLED-képernyők gyártását is. Bár mindez nem hivatalos, az LG korábban megerősítette, hogy valóban tárgyalnak az Apple-lel. 

Most úgy néz ki, hogy az LG Display 15-16 millió panelt gyártana 2018-ban, az összes többi (vagyis a kijelzők nagyja) a Samsung Displaytől érkezne. Az Apple évente több mint 200 millió iPhone-t ad el. 

A jelentés kitért a képernyőméretekre is. A Samsung állítólag 5,8 vagy 6 hüvelykes panelt szállít majd, míg az LG 6,5 hüvelykeset. 

Mindez két eltérő iPhone-ra utal: az egyik az iPhone X méreteit örökölné, a másik pedig egy nagyobb, Plus modell lenne. Összehasonlításképp érdemes megjegyezni, hogy a Samsung Galaxy Note 8 kijelzője 6,3 hüvelykes. 

Bár egyelőre csak korai pletykákról van szó, ezek egybehangzanak a megbízható Min-Chi Kuo idei jóslataival. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.