Hirdetés

A 2020-as Motorola Razr sem váltja meg a világot



|

Mindössze 2633 mAh-s akkumulátort építenek a 2020-as összehajtható Motorola Razr 5G-be, ami hatalmas csalódást eredményezhet.

Hirdetés

A Motorola már hivatalosan is megerősítette, hogy a következő összehajtható okostelefonja, az 5G-s RAZR szeptember 9-én mutatkozik be. Azért a bemutató előtt a TÜV Rheinland adatbázisában kiszúrták a készüléket, és így kiderült, hogy mekkora akkumulátorok lesznek benne. A két energiaforrás kapacitása 1180 és 1453 mAh. Ez azt jelenti, hogy összesen 2633 mAh-s lesz az új modell akkuja. Ez ugyan jobb, mint az első RAZR esetében, de elmarad a Galaxy Z Flip 5G-hez képest. 

Hirdetés

Mind a 18 wattos gyorstöltés, mind a 2633 mAh-s akkumulátor garancia a kudarcra a szakemberek szerint. 2020-ban ugyanis ennél sokkal többet várnak el a felhasználók, akik lassan már minden androidos mobil akkuja miatt elégedetlenek, ha az nincs úgy 5000 mAh-s és nem támogat legalább 40-50 wattos gyorstöltést. Ha pedig figyelembe vesszük az elképesztően magas árakat, ez igazából érhető is. 

A RAZR 5G állítólag hasonló dizájnt hoz, mint az elődje, de kisebb kávával a kijelző körül. Belülre a Snapdragon 765G chip kerülhet, ezt 8 GB RAM, 256 GB tárhely, 48 megapixeles hátsó és 20 megapixeles első kamera kísérheti. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.