Hirdetés

A Bixby mindent lever



|

A Harman ügyvezetője szerint a Samsung és a Bixby hamarosan átgázol a Google Assistant és az Alexa asszisztenseken.

Hirdetés

Bár a Bixby meglehetősen döcögős startját figyelembe véve akár azt is hihettük volna, hogy a Samsung végül lemond az asszisztensről, a jelek szerint nagy tervei vannak a dél-koreai vállalatnak. 

Hirdetés

A Bixby egy ideje már elérhető a legtöbb országban, így hazánkban is használható a megfelelő Samsung okostelefonnal (persze nem magyar nyelven). A Samsung azonban nem csak okostelefonokban gondolkozik. 

A Samsung ügyvezetője az elmúlt héten arról beszélt, hogy hamarosan egy Bixby-alapú okoshangszóróval áll elő a gyártó - sajnos az időpontról nem árult el semmit. 

A projektben a Samsung partnere a Harman. A cég ügyvezetője, Denish Paliwal pedig meglehetősen lelkes, és már azt is tudja, hogy mire számíthatunk. Az állítása szerint az okoshangszórót egyelőre fejlesztik, de amint megjelenik, átgázol majd a Google Assistant és az Amazon Alexa asszisztenseken. 

Az ígéretek szerint a Bixby jobb AI-platformot kap, és képes lesz mindenféle készülékhez és háztartási berendezéshez kapcsolódni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.