Hirdetés

A Facebook anyacége nem szeretne fizetni a hálózat használatáért



|

Fokozódik a feszültség a Meta és az Európai Unió között.

Hirdetés

A Meta - amelynek nemrég óriásit zuhant a nyeresége és milliárdokat bukott a metaverzumon - képviselői felemelték a szavukat az Európai Unió és az amerikai kommunikációs felügyelet, az FCC ellen, mivel úgy érzik, egyfajta különadót vetnének ki rájuk - írja a TechRadar. A lap értesülései szerint Mark Zuckerberg cégének azzal van problémája, hogy egyre erősödnek azok a hangok,a melyek szerint az úgynevezett Big Tech cégeknek komolyabb összegekkel kellene beszállnia a hálózati infrastuktúra építésének költségeibe.

Idén februárban az Európai Bizottság elkezdte vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a technológiai óriáscégektől valamilyen módon pénzt kérjenek a hálózat használatáért. Az FCC vezetője, Brendan Carr pedig még 2021-ben, a Newsweekbe írt cikkében úgy fogalmazott, hogy " a Big Tech cégek ingyenesen használják az internetes infrastuktúrát, miközben a dollármilliárdokban mérhető fenntartási és építési költségekbe nem szállnak be".

Hirdetés

A Meta hálózatért felelős alelnöke Kevin Salvadori, illetve az RL Wireless nevű cég vezetője egy tegnap élesített blogposztban azonban azzal érveltek, hogy a Meta olyan értéket teremt a tartalmakat előállítók számára, hogy mentesülnie kellene ezen költségek alól.

A hálózati díjazással kapcsolatos felvetések hamis érvelésre épülnek, mivel nem ismerik fel, hogy a tartalomgyártókat hozzánk hasonlóan támogató cégek milyen értéket jelentenek a digitális ökoszisztéma számára, ahogy azt sem ismerik fel, hogy milyen mértékben fektetkünk be a mindezt lehetővé tévő infrastuktúrába

- írták posztjukban.

A Meta állítása szerint a hozzájuk hasonló cégek csak az elmúlt évtizedben több mint 880 milliárd dollárt fektettek az internetes infrastuktúrába, ebből pedig csak a Meta befizetései elérik a 100 milliárd dollárt. Azt azért nem közölték, hogy ezeknek az adatoknak mi a forrása.

A cég valóban költ az infrastuktúrára, azonban azt ők maguk is elismerik, hogy ezzel csak az internetes szolgáltatások iránti keresletet akarják felfuttatni.

A másik oldal érvelése szerint a hasonló, felhasználók milliárdjait kiszolgáló techcégek részéről kissé álszent dolog az egyes országok kormányaitól elvárni, hogy ők fejlesszék azt az infrastuktúrát, amelyen aztán a Metához hasonló vállalatok keresnek dollármilliárdokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.