Hirdetés

A Facebook beismerte, hogy idegesítőek a piros pöttyös értesítések



|

Úgy néz ki, hogy a jövőben végre ki lehet majd kapcsolni az értesítési pöttyöket.

Hirdetés

A jelentések szerint a Facebook azon dolgozik, hogy csökkentse a piros pöttyös értesítések mennyiségét a mobilos Facebook appon belül. Jelenleg is olyan eszközöket tesztelnek, amelyek lehetővé teszik az appon belüli értesítések testre szabását. 

Hirdetés

Hivatalos magyarázat nincs rá, hogy miért kezdtek ilyen irányú fejlesztésekbe, de a TechCrunch-nak annyit elárultak, hogy a jólléti csapat munkájáról van szó. Ez a csapat azzal foglalkozik, hogy az emberek miként töltik az idejüket az appon belül, illetve biztosra akarnak menni, hogy megérje eltölteni azt az időt a programban. 

A jelentések szerint a változtatásra azért kerül sor igazából, mert szeretnék csökkenteni azt az idegeskedést, amit a piros pöttyös értesítések okoznak. Több évig tervezték ugyanis ezeket, azzal a céllal, hogy a felhasználók mindenképp rájuk nyomjanak, ha látják azokat. A használatot maximalizáló stratégia és trükk azonban részben visszafelé sült el, a pöttyjelzések sokakat idegesítenek. 

A Facebook hamarosan lehetővé teheti, hogy testre szabjuk, milyen értesítést akarunk látni a mobilos appban. A menü, profil, csoportok és Watch fülön is ki lehet majd kapcsolni a jövőben a piros pöttyöket. Az újítást tesztelik, de szélesebb körben egyelőre nem elérhető. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.