Hirdetés

A Foxconn teljesítménye alapján nincs jó bőrben a mobilpiac



|

A vártnál rosszabb volt a Foxconn második negyedéves eredménye.

Hirdetés

A Foxconn az az óriásvállalat, amely az Apple iPhone-ok többségét összeszereli. Az elemzők legnagyobb meglepetésére a cég második negyedéves üzleti eredménye rosszabb lett a vártnál. 

Hirdetés

Április és június között a Foxconn 567,25 millió dolláros árbevételt ért el, pedig a szakértők 711,45 millióra számítottak. 

Az elemzők úgy gondolják, hogy ez az eredmény a globális okostelefon-piac helyzetéről is árulkodik, ami jelenleg nem teljesít kirobbanóan. Egyesek szerint a második félév sem hoz majd nagy sikereket. 

Érdekesség, hogy az Apple ugyan valamivel több iPhone-t adott el a harmadik pénzügyi negyedéve során, mint tavaly, de az elemzők várakozása nagyobb volt 500 000 darabbal. A befektetők ugyanakkor megnyugodtak, az iPhone-ok átlagára ugyanis 20 százalékot emelkedett egy év alatt, 724 dollárra. Ez arra utal, hogy az iPhone X népszerű volt. 

A Foxconn gyárai hamarosan teljes sebességre kapcsolnak, az Apple három új iPhone-t is bemutat majd szeptemberben. Az 5,8 hüvelykes iPhone X-ek 100 százalékát a Foxconn gyártja, a 6,5 hüvelykeseknél az arány 90 százalék, míg az iPhone 9-nél 75 százalék. 

A Foxconn az ismét szerződő gyári munkásainak nemrég 295 dollár egyszeri bónuszt adott, így lesz elegendő munkása a mostani hajrá során. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.