Hirdetés

A Google alkalmazásaiba is érkezik egy MI, ami szöveget szerkeszt és e-mailt ír helyettünk



|

Hatalmas segítség lehet a mindennapokban a Google appokba épített mesterséges intelligencia.

Hirdetés

A The Verge beszámolója szerint saját képalkotásra és szövegírásra képes mesterséges intelligencia került a Google belsős alkalmazásaiba, vagyis a Gmailbe, vagy például a Dokumentumok appba. Az élesítést követően a felhasználók képesek lesznek az MI segítségével teljes szövegeket legenerálni, de akár az is megoldható lesz, hogy a mesterséges intelligencia az általunk írt dokumentumot nézze át és lektorálja, vagy épp egy külön összefoglalót írjon belőle. 

A Gmail esetében szintén izgalmas újdonságokra számíthatunk: az MI megírja helyettünk az e-maileket, sőt akár teljes e-mail láncokat, komplett levelezések tartalmát is össze tud majd foglalni egy rövidebb, kivonatolt szövegben.

Hirdetés

Az egyelőre nem tudni, hogy mindezt, valamint az ezeken felül bejelentett temérdek úgy funkciót mikor élvezhetik a gyakorlatban is a felhasználók, de az bizonyos, hogy első körben két felületen, a Gmailen és a Dokumentumok alkalmazásban indulhat el a mesterséges intelligencia tesztelése. 

Szemmel látható, hogy a Google nagyon siet, szeretnék valahogy utolérni a Microsoftot és a Bing chatbotját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.