Hirdetés

A Google is kártérítést követel az Epictől



|

Újabb perrel bonyolódik az Epic Games háborúja, ám ezt a Google indította a stúdió ellen.

Hirdetés

Több mint egy éve tart az Epic Games jogi csatározása, melyet az Apple-lel és a Google-lel vív az App Store-ban és a Play Áruházban megfizetendő 30 százalékos jutalék miatt. A Fortnite fejlesztője tavaly nyáron mindkét vállalatot beperelte a mobilos áruházaik versenyt sértő monopóliumára hivatkozva, ám eddig meglehetősen lassan halad az egyre kacifántosabbá váló hadjárat.

A legutóbbi fejlemény az Apple elleni perben hozott szeptemberi ítélet, melynek értelmében az Epicnek 3,6 millió dolláros kártérítést kellene fizetnie az alperesnek, amiért az eljárás "előjátékaként" szerződésszegő módon saját fizetési rendszerrel bővítette az iOS-es Fortnite-ot.

Hirdetés

A döntésnek azonban a cupertinóiak sem örülhettek, mivel az almás vállalatot arra kötelezné a bíróság, hogy engedélyezze a fejlesztőknek alternatív fizetési felületekre vezető linkek megjelenítését az App Store-os alkalmazásokban. Az ítéletet végül egyik fél sem fogadta el, az Epic feje pedig most még inkább főhet, mert időközben a verdikten felbátorodott Google is bejelentkezett a maga kártérítéséért.

Az Epic ugyanis anno az androidos Fortnite-hoz is hozzáadta a saját fizetési rendszerét, tehát elméletileg a keresőóriás is joggal folyamodhat anyagi kompenzációért szerződésszegésre hivatkozva. Az október 11-én benyújtott keresetében a vállalat azt sérelmezi, hogy az Epic Games megszegte a Google Play Áruház Fejlesztői Terjesztési Megállapodását, s hogy semmit sem fizetett a cég szellemi tulajdonának használatáért és a terjesztésért.

A Google ezért esküdtszéki tárgyalást követel és arra kéri a bíróságot, hogy nyilvánítsa jogtalannak az Epic saját fizetési rendszeréből származó jövedelemszerzését, továbbá állapítson meg kártérítést és kötelezze a stúdiót a profit visszafizetésére.

A kereset benyújtásával az eddig védekező Google ellentámadásba lendült, hiszen az Epic már három országban (USA, Ausztrália, Egyesült Királyság) is bíróság elé citálta a Fortnite-ot törlő vállalatot. A Google viszont most megismételte az eddigi álláspontját, mely szerint a játék eltávolítására a szabályszegés miatt került sor, illetve hogy annak Play Áruházas szerepeltetése már eleve a jogi háború előkészülete volt.

A Fortnite útja valóban nem volt egyenes az Android hivatalos boltjába, hiszen az Epic a kezdetektől igyekezett kikerülni a jutalékrendszert, így eleinte csak a Samsung boltjában (ahol ma is megtalálható), valamint a saját weboldalán terjesztette a battle royale mókát. A Tim Sweeney vezette stúdió végül 2020 áprilisában töltötte fel a játékot a Play Áruházba, csak hogy néhány hónappal később kitiltassa onnan a Google elleni per felvezetéseként.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.