Hirdetés

A Google kukázza a Project Tangót



|

Mindössze két Tango-képes okostelefon jelent meg a piacon, a projektet azonban jövő márciustól nem támogatja a Google - a jövő az ARCore-é.

Hirdetés

Bár az Apple nagy figyelmet szerzett magának a mélységérzékelős előlapi kamerával az iPhone X-en, illetve az ARKit megoldásával, a Google már jóval korábban bemutatta a Project Tangót, amely a készülékek hátuljára kerülő 3D-s, mélységérzékelős kamerát hasznosította a kiterjesztett valóságban. 

Hirdetés

A korai törekvések ellenére mindössze két olyan okostelefon létezik, amelyik Tango-képes: az ASUS Zenfone AR és a Lenovo Phab 2 Pro. Folytatás nem lesz, a Google ugyanis hivatalosan is megvonta a projekt támogatását, 2018. március 1-gyel kezdődően. 

Természetesen a Google nem száll ki a kiterjesztett valóságból, éppen ellenkezőleg: az AR-matricák elstartolása után jön az AR-shopping, ezek mindegyike elérhető lesz idővel az összes androidos eszközön. Ezek az újdonságok a Google ARCore technológiájára építenek, ami közvetlen válasz az Apple ARkitjére. 

Az óriások azt szeretnék, ha a fejlesztők olyan AR-appokat gyártanának, amelyek segítségével 3D-s, virtuális objektumokat helyezhetünk el a kamera által mutatott képen, vagyis virtuális elemekkel dobhatjuk fel a valódi környezetről készített fotókat és videókat. Mindehhez egy normál okostelefon is elég, nem kell többkamerás, multiszenzoros technológia. 

Az ARCore persze nem kínál olyan pontosságot, mint a Tango, elvégre mélységérzékelésben nem olyan erős. Ennek ellenére könnyebb és olcsóbb a megvalósítása, és a tömegekhez is eljuthat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.