Hirdetés

A Google mesterséges intelligenciával dekódolja a hieroglifákat

|

Gépi tanulás segítségével oldja meg a hieroglifák jelentését a Google Fabricius nevű szolgáltatása, és üzeneteket is tud generálni ilyen módon.

Hirdetés

A Google időről időre kiad valamilyen mókás appot vagy eszközt, hogy az emberek közelebb kerüljenek a történelemhez és a művészethez. Ezúttal egy webalapú, mesterséges intelligenciára építő eszközzel állt elő, ami lehetővé teszi, hogy az ősi egyiptomi hieroglifákat dekódoljuk vagy éppen ilyen formában kommunikáljunk, küldjünk üzenetet. A kutatók a szimbólumokat gépi tanulás segítségével dekódolják, illetve a Google szerint alapvetően ősi egyiptomi emojiként kell néznünk ezeket. 

Hirdetés

A Fabricius tehát képes üzeneteket is küldeni nekünk ilyen formában, és három szakaszt kínál. A tanulás során hat lépésben mutatnak be mindent, illetve feladatokat adnak és a rajzainkat is elemzi a gépi tanulási rendszer. A játék résznél be kell gépelnünk valamit, a rendszer pedig megpróbálja lefordítani, és hieroglifák segítségével megjeleníteni. Ezután mindez megosztható, de persze inkább mókás célt szolgálnak, mint pontosak. 

A munka szekció a kutatóknak készült, dekódoláshoz való igazából. A Google szerint a Fabricius az első digitális eszköz, ami gépi tanulással tudja dekódolni az egyiptomi hieroglifákat. Korábban könyvek sokaságát kellett ehhez forgatni. A kutatást segíti, hogy az eszközt nyílt forráskódúként a GitHubon is elérhetővé tették. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.