Hirdetés

A Google Pixel 6 új funkciója eltávolítja a zavaró képi elemeket



|

A Magic Erasernek hála már nem leszünk rászorulva a Photoshopban jártas ismerősök segítségére.

Hirdetés

A Google kedden leplezte le a Googel Pixel telefonok 6. generációját, melyben két modell, a Pixel 6 és a Pixel 6 Pro verseng a vásárlók kegyeiért. Az új mobilok legnagyobb dobása a Google saját fejlesztésű Tensor SoC-ja, amit kifejezetten a mesterséges intelligencia köré tervezett a vállalat.

Ahogy azt már az elmúlt években is megszokhattuk, a Google élen jár a fotók MI-alapú megszépítésében, egy új funkció pedig most tovább tágítja a felhasználók lehetőségeit.

Hirdetés

A Magic Eraser ugyanis a Tensor chipnek és az MI-nek hála képes kivágni a képekről az olyan zavaró elemeket, mint például a háttérben feltűnő emberek. Hogy ez mennyire működik jól a gyakorlatban, az majd csak az éles tesztekből derül ki, de ha nem bakizik sokat az algoritmus, akkor ezzel egy  kifejezetten hasznos funkciót adhat a felhasználók kezébe a Google.

Persze nem a keresőóriás az első szereplő, amely ezzel próbálkozik, hiszen mások mellett már a Samsungtól is láthattunk hasonlót az Object Eraser képében. A Google viszont korábban az éjszakai fotózásban is komoly eredményeket ért el az MI bevetésével, így joggal bizakodhatunk benne, hogy a Tensor chipre alapozva a zavaró elemek automatizált törlése is nagyot léphet előre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.