Hirdetés

A háború újabb hozadéka: nincs billentyűzet Oroszországban

|

A nyugati exporttilalom már a PC-s perifériák piacán is érezteti a hatását.

Hirdetés

A februárban kirobbant orosz-ukrán háborúra válaszul bevezetett gazdasági szankciók miatt lényegében az összes nagyobb nyugati cég beszüntette az oroszországi tevékenységét, így a több mint 140 milliós lakosságú állam kénytelen volt legalizálni a szürke importot, hogy megelőzze a tömeges termékhiányokat.

Ennek egyik hátulütője viszont az, hogy az orosz vásárlók elbúcsúzhattak a lokalizált portékáktól, köztük a cirill betűs billentyűzetektől is. Nemrég a Kommerszant című lap közölt egy összefoglalót, mely szerint rohamosan növekszik a külföldi kiosztással érkező eszközök mennyisége, ezért további ügyeskedésre van szükség.

Hirdetés

A lap azt írja, hogy a helyi forgalmazók szerint a szürke import révén év végére már a 10%-ot is elérheti a cirill betűk nélkül eladott klaviatúrák és laptopok aránya. Az újságnak egy kormányzati forrás is nyilatkozott, aki arról beszélt, hogy a megfelelő billentyűzetek hiánya a már megkötött közbeszerzések teljesítését is megnehezíti, hiszen az állam csak orosz betűkkel fogadja be az eszközöket.

Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium jobb híján az utólagos lézergravírozást ajánlja a kereskedőknek, amely iránt az egyik nagy szereplő, a McGraver szerint másfél-kétszeresére nőtt a kereslet az országban. Egy másik cégvezető ugyanakkor felhívta rá a Kommerszant figyelmét, hogy a gravírozás komoly hátrány az értékesítőknek, mivel fel kell hozzá nyitni a dobozt, a vásárlók pedig nem szívesen választanak sérült csomagolású termékeket. Az alternatíva a lokalizált billentyűmatricák felhelyezése lehet, amit akár házilag is el lehet végezni.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.