Hirdetés

A hangunkat is leutánozzák majd az Apple termékei, de a jó cél érdekében teszik



|

Egy sereg új funkció teszi hozzáférhetőbbé az iPhone-t és az iPadet.

Hirdetés

Az akadálymentesítés manapság már nemcsak a fizikai környezetünk kialakításakor fontos téma, hanem az elektronikai eszközök tervezésében is, hiszen ezek a kütyük szervesen átszövik az életünket, a fogyatékkal élők számára pedig sok szempontból még nagyobb segítséget is jelenthetnek, mint a társadalom egészséges tagjainak.

Épp ezért már az androidos és az iOS-es okostelefonokon is rengeteg hozzáférhetőségi funkció segíti az akadályok lebontását, az Apple pedig tovább bővíti a repertoárt egy sor vadonatúj lehetőséggel.

Hirdetés

A cupertinóiak a június 5. és 9. között zajló WWDC fejlesztői konferencia előfutáraként jelentették be a szoftveres újdonságokat, amelyeket a fogyatékkal élő közösség tagjaival és képviselőivel együttműködve dolgoztak ki. A funkciók tényleges rajtja ugyanakkor az év későbbi szakaszában várható, az Apple egyelőre csupán egy rövid bepillantást engedett a nyilvánosságnak.

A sort a kognitív problémákkal küzdő felhasználóknak szánt Assistive Access nyitja, amely radikálisan leegyszerűsíti az iPhone-ok és az iPadek kezelőfelületét, öt alkalmazásba sűrítve a készülékek alapfunkcióit. A célközönség így könnyebben hozzáférhet a hívásokhoz, az üzenetekhez, valamint a kamerához, a fotókhoz és a zenéhez. Fontos, hogy az alkalmazások nem pusztán a normál változatuk felnagyított klónjai, hanem egyedi funkciókkal is bírnak, az Üzenetek például egy letisztult emoji-gombsort is tartalmaz a szimpla kommunikáció érdekében.

A beszédgondokkal élők számára nyújt megoldást a Live Speech, amely igény esetén felolvassa a beírt mondatokat a telefon- és a videóhívások (FaceTime) közben. A felhasználók itt akár előre is elmenthetnek bizonyos kifejezéseket, megkönnyítve azok ismételt bevetését. Ami pedig egészen lenyűgöző, hogy a Live Speechet kiegészítő Personal Voice funkció képes lesz leutánozni a saját hangunkat, egy mindössze 15 perces felolvasásos beállítást követően.

A mesterséges intelligencián alapuló lehetőséget azoknak szánja az Apple, akik egy betegség (pl. ALS) miatt el fogják veszteni a hangjukat, így viszont megőrizhetik azt a későbbiekre. Hasonlóan látványos a Nagyító képességeit kiegészítő Point & Speak, amely a kamera és a drágább iPhone-okban/iPadekben található LiDAR szkenner munkába állításával képes kiírni, hogy milyen funkciókat töltenek be egy másik elektronikai eszköz gombjai, amikor azokra mutatunk.

Az Apple ezek mellett további újdonságokkal is készül. Az Made for iPhone linenccel bíró hallókészülékek például közvetlenül összekapcsolhatók lesznek a Mac számítógépekkel,  az iPhone-on és az iPaden bármilyen gombból virtuális játékkontrollert faraghatunk a Switch Controllal, valamint finomhangolhatóvá válik a Siri hangasszisztens beszédsebessége (0,8-2x tempóbeállítás) is.

A cég hozzáférhetőségi fejlesztéseiről az Apple Newsroom vonatkozó blogposztjában olvashatsz bővebben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.