Hirdetés

A hét legjobb kütyü, amit a CES 2023-on bemutattak



|

2022-ben pedig egy meglehetősen szellős kiállítás várta a szakmát, hogy aztán 2023-ban ismét ellepjék az érdekesebbnél érdekesebb kütyük Las Vegast.

Hirdetés

A CES, mint kiállítás jó ideje átalakulóban van. Tíz évvel ezelőtt még egyértelműen a szórakoztató elektronika volt a középpontban, ma viszont már rengeteg más terület ugyanakkora, ha nem nagyobb hangsúlyt kap Las Vegasban.

Ilyen például az autóipar, amely főleg az elektromos autók megjelenését követően vált hangsúlyosabbá. Mindezek ellenére, ahogyan az az alábbi, szubjektív listából is látszik, a sors úgy hozta, hogy a legérdekesebb kütyük ezúttal főleg a kiállítás klasszikus témáit érintették.

LG Signature OLED M3

Nem túlzás azt állítani, hogy tévé fronton - a várakozásoknak megfelelően - szinte minden az OLED körül forgott, bár a Samsung azért odaszúrt egyet a konkurenseknek azzal, hogy a Micro LED-et mostantól végre olyan formátumban is tudja majd alkalmazni, amely egy átlagos nappaliban is elfér. Az OLED-tévéknél a fókuszban a fényerő növelése volt, hiszen ez az egyetlen olyan terület, ahol a technológia lemaradásban van az LCD-hez képest.

A Samsung közel kétszeresére növelte a QD-OLED maximális fényerejét, azoknál a gyártóknál pedig, akik az LG Display paneljét használják, akár 70 százalékot is emelkedhetett ez az érték. A sok új OLED-tévé közül az LG Signature termékcsaládba tartozó M3-szériát tartjuk a legizgalmasabb újdonságnak, amelynek különlegessége, hogy az elektronika nem a 97 colos panel mögött, hanem egy külön dobozban helyezkedik el,

a két egység között pedig az adatok vezeték nélkül vándorolnak.

Az LG szerint a kapcsolat akkor is tökéletesen stabil és kellően gyors, ha a Zero Connect névre keresztelt doboz és a panel közötti távolság 9 méter. Bár az követelmény, hogy a doboz és a tévé "lássa" egymást, azaz ne legyen közöttük komolyabb akadály. Mindez azt jelenti, hogy a tévé elhelyezésénél ezentúl csak arra kell figyelni, hogy konnektor legyen a közelben.

Hirdetés

Samsung Micro LED

Ha már szót ejtettünk a Micro LED-ről, akkor tényleg érdemes megnézni, hogy a Samsung mire jutott azzal a technológiával, amelyet 2018-ban, tehát idestova öt éve mutatott be - akkor még egy 146 colos prototípusban. Az Micro LED lényegét tekintve egy olyan local dimming megoldás, amely a szokásosnál, akár tízezernél is több zónát használ a háttérvilágítás vezérléséhez, kiküszöbölve ezzel az LCD-tévék legnagyobb hibáját, a gyenge feketét és az alacsony kontrasztarányt.

Csakhogy eddig problémát jelentett a 146 colos méret és az, hogy a tévét szakembernek kellett beüzemelnie - nos, a Samsung idén a technológiát 50, 63 és 76 colos készülékeknél is fogja alkalmazni, a méretből adódó akadály tehát elhárult. Állítólag az árazás sem lesz túl vészes, az viszont kérdéses, hogy ebben a méretben a zónák száma hogyan alakul majd - hivatalos információk egyelőre e tekintetben nincsenek sajnos. 

Samsung Flex Hybrid

(Nem is olyan) ritkán olyan kütyük is bemutatkoznak a CES-en, amelyek valószínűleg soha nem fognak sorozatgyártásba kerülni. Viszonylag nagyobb összegben fogadnánk rá, hogy a Samsung Flex Hybrid is ilyen. Egy mobil kütyüről van szó, ám egyelőre csak koncepciótermékről, tehát még csak nem is prototípus a kicsike, hanem egy olyan játékszer, amivel a mérnökök szabadon kísérletezgetnek.

Érdekessége pedig a kijelző, amely egyrészt összehajtható, másrészt pedig kihúzható. Ez a hibrid megoldás nagyobb méretnövekedést tesz lehetővé, ami azért fontos, mert így egyszer talán megoldható lesz az, hogy egy mobil méretű apróságot addig hajtogassunk, amíg végül értékelhető tablet lesz belőle. A Samsung a jelek szerint töretlenül hisz abban, hogy az összehajtható kijelzőké a  jövő - mi azért nagyobb összegben nem fogadnánk erre.

Lenovo Yoga Book 9i

Visszakanyarodva az OLED-hez: a technológia nemcsak a tévéknél, hanem a notebookoknál is egyre népszerűbb. És nemcsak azért, mert jobb képminőség érhető el vele, hanem azért is, mert a tervezők kicsit szabadabban gondolkodhatnak. A Lenovo Yoga Book 9i remekül mutatja, hogy mire is gondolunk: a kínai gyártó egy olyan notebookot villantott, amely dupla érintőkijelzővel készült. A kettő közül alapesetben az egyiket képernyő-billentyűzetként (vagy például digitalizáló táblaként) használhatod, azonban van lehetőség arra is, hogy egy Bluetooth klaviatúra csatlakoztatását követően mindkét panelre hasznos tartalom kerüljön.

Voltak egyébként már próbálkozások ebben a kategóriában a Dell és az ASUS részéről is, sőt maga a Lenovo is mutatott már olyan típust, amely összecsukható kijelzővel operál, viszont a Yoga Book 9i az első olyan, amely két teljes értékű, 13,3 colos OLED-kijelzővel lett felszerelve. Azt külön díjazzuk, hogy a Lenovo két külön panelt használ ahelyett, hogy egy összehajtható OLED-et erőltetné - arra ott a sokkal drágább X1 Fold. A két különálló kijelző mind a strapabíróságnak, mind az árazásnak jót tesz - merthogy a Yoga Book 9i nem a "majd valamikor tényleg megjelenik" kategóriába tartozik, hanem áprilistól meg is lehet majd vásárolni, 2000 dolláros áron. Ezért az árért átlagosan felszerelt gép vihető haza, az új generációs Core i7 processzor mellé 16 GB RAM és 512 GB-os SSD jár. 

ASUS 3D OLED

Notebook és OLED volt már? Igen, de az ASUS-féle 3D OLED-nek akkor is helye van az összeállításban. A tajvani gyártó két olyan notebookot (ProArt Studiobook 16 3D OLED és Vivobook Pro 16X 3D OLED) mutatott be, amelyek érdekessége a 3D-s kijelző. Nem az ASUS az egyetlen gyártó, amely ezzel a területtel (újra) kísérletezik, azonban a vállalat által használt 3,2K-s OLED-panel élesebb képet, a 120 Hz-es képfrissítésnek és a gyors válaszidőnek hála pedig egészen minimális késleltetést ígér.

A 3D effekt szemüveg nélküli, és egy extra lentikuláris réteg segítségével (vagyis apró lencsékkel) működik. A notebook a jobb hatás érdekében kamerákkal figyeli a felhasználó szemeit, és a képet mindig úgy igazítja, hogy az a legjobb 3D-élményt nyújtsa. Az ASUS szerint a kijelző felára nem túl vészes, 5-600 dollár körüli. Az mindenesetre érdekes, hogy a vállalatnál látnak jövőt egy olyan technológiában, amely a tévéknél egyszer már csúnyán leszerepelt.

Sony Afeela

A CES általában a jövőről szól - a közeliről és a távoliról egyaránt. Las Vegasban egy sor olyan termék és kütyü bemutatkozott, amelyek az év során a boltokba kerülnek, de olyan termékek is "színpadra" kerültek, amelyekre adott esetben még éveket kell várni.

A Sony például azzal okozott meglepetést, hogy a korábbi évek gyakorlatával szemben egyetlen tévét sem mutatott be, helyette a Sony és a Honda vegyesvállalata, a Sony Honda Mobility által tervezett, és várhatóan 2025-től előrendelhető, 2026-tól pedig megvásárolható, egyelőre Afeela néven futó elektromos autó lopta el a show-t. 2026 persze elég távol van még, de a Honda neve garancia lehet arra, hogy az autó nem jelent majd zsákutcát a Sony számára. 

Lightyear 2

EV fronton még egy autóra érdemes kitérni; a holland cég 2019-ben kezdte fejleszteni az egyszerűen csak Lightyear 0-nak keresztelt elektromos autóját, amelyre napelemek is kerültek. Az autó saját akkumulátora 60 kWh kapacitással bír, amely egy teljes töltéssel nagyjából 500 km-es hatótávot biztosít. Érdekessége, hogy a rajta lévő napelemek - megfelelő körülmények esetén - óránként 10 extra km megtételéhez szükséges energiát képesek termelni. Ez nem tűnik soknak, de ha napi 6-8 óra töltéssel számolunk, akkor az 60-80 km-es hatótávot jelent, ami akár rendszeres munkába járáshoz is elég lehet. No persze a Lightyear 0 nem az az autó, amelyet bárki is erre fog használni; a tavaly november óta megvásárolható gépjármű ugyanis 250 ezer euróba kerül.

Ugorjunk 2023-ba és a CES-re; kiderült ugyanis, hogy készül a következő típus, a Lightyear 2. Az EV második verziója egy feltöltéssel 800 km-t is meg tud majd tenni, de ami még ennél is fontosabb: olcsó lesz. Legalábbis a Lightyear 0-hoz képest, mert a 40 ezer eurós ár azért még mindig nem mondható alacsonynak. A Lightyear 2 2025-től lesz elérhető, de a gyártó már most vesz fel előrendelést rá - állítólag 21 ezer autóra alig három napon belül akadt vevő.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.