Hirdetés

A héten jön a Facebook okoskijelzője



|

A Facebook Portal videohívásokhoz is remek lesz, és állítólag az Amazon Alexa asszisztensére épít.

Hirdetés

Az Amazon a múlt héten elképesztően sok új, Alexa-alapú okoshangszórót és egyéb készüléket mutatott be. Úgy néz ki, hogy most a Facebook jön. 

Hirdetés

A Cheddar értesülései szerint a Facebook a héten bemutatja az első okoskijelzőjét. Ez az Amazon Echo Showra hasonlít majd, hangalapon is lehet kezelni, illetve hang- és videohívásokhoz is ideális megoldás lesz. 

A Facebook Portal két eltérő méretben lesz majd elérhető, 300 és 400 dolláros vételárak mellett. A Portal eszközök a Facebook saját videochates technológiáját alkalmazzák, de az Amazon Alexa asszisztensére építenek minden más műveletben. 

A Portal már rég készül, de a Facebook a sorozatos adatvédelmi botrányok miatt elcsúsztatta a bemutatót. Sokak szerint hiába várt a Facebook, az embereket még most sem győzte meg arról, hogy meg tudja védeni és jól képes kezelni az adataikat. Éppen ezért kevesen lehetnek, akik egy újabb eszközt akarnak otthonra, ami mindig hallgatja és figyeli őket, ráadásul arcfelismeréssel azonosítja a felhasználókat.

A Cheddar szerint a kamerát fizikailag is le lehet majd takarni, ezzel oszlatná el az aggodalmakat a Facebook. Ilyen funkciót egyébként a Lenovo és a JBL okoskijelzője is kínál, valamint egyes laptopok. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.